Az iskolai zaklatás - bullying

 

Az első műhelyünk az iskolai zaklatásról, bántalmazásról, megfélemlítésről, vagyis a bullyingról szól.

A Wesley János Főiskola pedagógia szakos hallgatói és oktatói nyitott szakmai műhelyt hoztak létre PedLabor néven, ami minden hónap első hétfőjén 17 és 20 óra között különböző programokat kínál gyakorló pedagógusok és más pedagógiai szakemberek számára. Célunk az ismeretterjesztés és a tapasztalatcsere olyan témákban, amelyek komoly kihívást jelentenek a közoktatás területén. A rendezvénysorozat látogatása ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Az első műhelyünk az iskolai zaklatásról, bántalmazásról, megfélemlítésről, vagyis a bullyingról szól, amire még saját szavunk ugyan nincs, de a jelenség már ismert, az iskoláinkban mind több esetben kell valamilyen formában foglalkoznunk vele.

A téma iránt érdeklődő pedagógusok számára szeretnénk egy szakmai beszélgetésre lehetőséget adni, ahol négy szakértő fog egy kerekasztal mellett a bullyinggal összefüggő kérdéseinkre válaszolni.

Meghívott vendégeink:

Csekeő Borbála, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője

Dr. Jármi Éva pszichológus, az ELTE PPK oktatója, bullying kutató

Dr. Sáska Géza oktatásszociológus, az iskolai erőszak témájával foglalkozó oktatáskutató

Topa Zoltán rendőrőrnagy, a Megfélemlítés Elleni Program kidolgozója

A kerekasztal beszélgetés előtt pedagógia szakos hallgatóink egy módszertani bemutatót is tartanak: a Fórum Színház technikájának alkalmazását szemléltetik bullying témakörben.

2019.04.01.

 

Biró Zsuzsanna Hanna

tanszékvezető

 

Videobook – 1 . példány

https://youtu.be/IexW6quRw38

https://youtu.be/Xn677i8oWYk

https://youtu.be/F3bJa9AJQ0k

https://youtu.be/IuMaqMljmX4

 

Videobook – 2 . példány

https://archive.org/download/WJLF_2018_2019/WJLF_muhely_1_az_iskolai_zaklatas_0.mp4

https://archive.org/download/WJLF_2018_2019/WJLF_muhely_1_az_iskolai_zaklatas_1.mp4

https://archive.org/download/WJLF_2018_2019/WJLF_muhely_1_az_iskolai_zaklatas_2.mp4

https://archive.org/download/WJLF_2018_2019/WJLF_muhely_1_az_iskolai_zaklatas_3.mp4