Videobook a lap alján!

 

 

Intézményirányítás a felsőoktatásban

Műhelykonferencia

 

A BCE Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központjának rendezésében

Közreműködik az Educatio ® című folyóirat és a Magyar Szociológiai Társaság Oktatásszociológiai Szakosztálya

 

2020. január 10. (péntek) 12.00-16.00

Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem, Bp. Fővám tér 8.

 

 

A műhelykonferencia célja

A konferencia a hazai és nemzetközi felsőoktatás irányításában bekövetkező aktuális változásokra, trendekre reflektál. Az elmúlt években, évtizedekben mind a magyar, mind a nemzetközi térben megjelentek új típusú intézmények vagy kezdeményezések (pl. szövetkezeti egyetem), amelyek alternatív kormányzási formákat kínálnak. Másrészt ezek nyomán újfajta vezetői és kormányzási gyakorlatok alakulnak, alakulhatnak ki. A magyar felsőoktatásban még a kancellári és konzisztóriumi rendszer is viszonylag reflektálatlan, miközben már megjelennek a (köz)alapítványi formák és keretek is.

A műhelykonferencián elhangzó előadások e témák egy-egy vetületét járják körbe.

 

 

Program

 

12:00 – 12:10   Köszöntő és megnyitó: Kováts Gergely (Budapesti Corvinus Egyetem, Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja, igazgató)

    

12:10 – 12:30    Kováts Gergely (BCE): Intézményirányítás a felsőoktatásban: kihívások és megoldások

 

12:30 – 12:40    Vita

 

12:40 – 13:00    Király Gábor (BGE) – Géring Zsuzsanna (BGE): Gazdasági, egyéni és társadalmi értékek teremtése: a felsőoktatás szerepei és az ezekhez kapcsolódó intézményi kihívások

 

13:00 – 13:10    Vita

 

13:10 – 13:30    Keczer Gabriella (SZTE): Felsőoktatás-irányítási és egyetemi kormányzási trendek Európában

 

13:30 – 13:40    Vita

 

13:40 – 14:00    Matolay Réka (BCE) – Révész Éva (BCE): Mit adhatnak a társadalmi vállalkozások a felsőoktatásnak?

 

14:00 – 14:10    Vita

 

14:10 – 14:30    Derényi András: Az intézményik keretek átalakítási kísérletei a magyar felsőoktatásban

 

14:30 – 14:40    Vita

 

14:40 – 15:00    Szabó Tibor (BME): Vezetékszerelés a magyar felsőoktatásban - a kancellári rendszer (TBC)

 

15:00 – 15:10    Vita

 

15:10 – 15:30    Rónay Zoltán (ELTE) – Antonowicz Dominik (Nicolaus Copernicus University): A boardok szerepe a felsőoktatásban – két modell

 

15:30 – 15:40    Vita

 

15:40 – 16:00    Zárszó: Kováts Gergely

 

 

Videobook:

A videobookból technikai okok miatt Keczer Gabriella előadása ill Szabó Tibor előadásának vitája hiányzik

 

1.      verzió

0_Kovats https://youtu.be/vwAk9RmbjXU

1_Kiraly_Gering https://youtu.be/NKzI08E-v9Q

2_Revesz_Matolay https://youtu.be/C9gLcMRWGOE

3_Derenyi https://youtu.be/IvmFAeongEo

4_Szabo_Tibor https://youtu.be/GOMEDM6KUOA

5_Ronay https://youtu.be/fFyeAoJtrbY

 

2       verzió

https://archive.org/download/conferences_2018/Intezmenyiranyitas_a_felsooktatasban_0_Kovats.mp4

https://archive.org/download/conferences_2018/Intezmenyiranyitas_a_felsooktatasban_1_Kiraly_Gering.mp4

https://archive.org/download/conferences_2018/Intezmenyiranyitas_a_felsooktatasban_2_Revesz_Matolay.mp4

https://archive.org/download/conferences_2018/Intezmenyiranyitas_a_felsooktatasban_3_Derenyi.mp4

https://archive.org/download/conferences_2018/Intezmenyiranyitas_a_felsooktatasban_4_Szabo_Tibor.mp4

https://archive.org/download/conferences_2018/Intezmenyiranyitas_a_felsooktatasban_5_Ronay.mp4