Muhelyvitamobilitasrol

MEGHÍVÓ

”A társadalmi mobilitás trendjei” címmel tervezett műhelyvitára

A Fényes Elek Társadalomstatisztikai Egyesület (FETE), valamint az MSZT Társadalomstatisztikai szakosztálya, - online formában - műhelyvitát kezdeményez a nemzedékek közötti társadalmi mobilitás trendjeiről. A témakörhöz háttéranyagként szolgál, Harcsa István: „A nemzedékek közötti társadalmi mobilitás trendjei. Konzerválódás, változatlan fluiditás mellett.” címmel készített tanulmánya. A kutatás a korábbi évtizedekben, valamint a KSH-ban - 2016-ban – végzett, több tízezres rétegződés és mobilitás vizsgálatok alapján, társadalomtörténeti metszetben ad részletes képet a nemzedékek közötti társadalmi mobilitásról. Az eredmények számottevő mértékben módosíthatják a társadalomszerkezet formálódásáról alkotott eddigi képet, hiszen – a korábbi kutatásoktól eltérően - a fluiditás változatlanságára hívja fel a figyelmet.

 A vitára különböző műhelyekből kértünk fel korreferenseket, azt remélve, hogy a szakmai párbeszéd elősegíti a témakörben szükséges diskurzust, és a közös gondolkodást.

A rendezvény időpontja: 2021. május 20, 16 órai kezdéssel.

Az online rendezvényre bekapcsolódni kívánók 2021.05.20-n 15.55 után kattintsanak ide:

http://oktatas.uni.hu/20210520_belepokod.htm

 

Vitavezető: Nagy Péter Tibor

Vitaindító: Harcsa István

Felkért korreferensek:

-        Ceglédi Tímea

-        Fényes Hajnalka

-        Huszár Ákos

-        Lengyel György

 

A rendezvény nyitott, amelyre minden érdeklődő bekapcsolódhat.