NAGY Péter Tibor (1963) Történelem szakos tanár (1986,ELTE BTK) a neveléstudomány (1991) és a történettudomány (1996), kandidátusa, az MTA doktora (2005), egyetemi tanár (2007).1991-2012-ben az Oktatáskutató Intézetnél és jogutódjainál tudományos főmunkatárs, tudományos tanácsadó, az Oktatáspolitikai Csoport vezetője. Az 1990-es évek eleje óta a Wesley János Lelkészképző Főiskola tanára, a vallásszociológia, társadalomtörténet, oktatástörténet tárgyak oktatója, a Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont vezetője. Az ELTE Társadalomtudományi Kar Oktatás-és Ifjúságkutató Központ (http://oitk.tatk.elte.hu/) alapító tagja.1985/86 óta több intézményben oktatott.(DE BTK, ELTE BTK, ELTE TáTK, ELTE PPK, KJF,MIE,ME BTK,PTE BTK). A DE és a PTE doktori iskolájának alapító tagja, a PTE-n az Oktatástörténeti Program vezetője volt, az ELTE PPK doktori programjában jelenleg is tanít. Az MTA Neveléstörténeti Albizottság volt titkára, jelenleg tagja. Az MTA–egykori–Oktatásszociológiai Albizottságának tagja, az MSZT Oktatásszociológiai Szakosztályának 2003-tól elnöke, a Magyar Történelmi Társulat Országos Választmányának tagja, 1998-2003, 2007-. Az Educatio (1992-), a Világosság (1997-2002), Társadalom és oktatás könyvsorozat (2002-) szerkesztőbizottságának tagja. Az 1929-es Magyar Zsidó Lexikon, ill. Braham Holokauszt monográfiájának digitalizálója. Erdei és Polányi díjas. Karády Viktorral közösen vezette az European Research Council elittörténeti kutatását, s Karádyval közösen magyar partnere az ERC finanszirozásában folyó, párizsi központú társadalom-tudomány-történeti kutatásnak. Főbb könyvei: A magyar oktatás második államosítása; Educatio kk.1992., Járszalag és aréna: Egyház és állam az oktatáspolitika erőterében a 19.és 20. századi Magyarországon,ÚMK,2000., Hajszálcsövek és nyomáscsoportok: Oktatáspolitika a19-20. századi Magyarországon,ÚMK,2002, Utak felfelé. Oktatás és társadalmi mobilitás a 19-20. századi Magyarországon.ÚMK,2010, A növekvő állam árnyékában.Oktatás, politika 1867-1945,Gondolat,2011., Oktatás-történet-szociológia,Gondolat,2012.,Lásd:http://nagypetertibor.uni.hu

 

Peter Tibor NAGY (1963) was educated in Budapest, completing his studies with two PhDs in Education (1991) and in History (1995). He obtained his habilitation at the Philosophical Faculty in Debrecen (2000) and held a four years ‘Széchenyi lectureship grant’ at the ELTE (Eötvös Lóránd University in Budapest, Faculty of Social Science).  In 2005 he became Doctor of Science of the Hungarian Academy of Sciences. In 2007 he became University professor. He got the academic prizes of the Hungarian Association of Sociologists (Erdei Prize for the best young sociologist 1993, Polanyi Prize for the best book of the year, 2011)

He is the head of Wesley Research Center for Sociology of Church and Religion in Budapest. He is founding member of Research Center for Sociology of Education and Youth at the ELTE (Eötvös Lóránd University in Budapest, Faculty of Social Science). He has PhD courses and PhD students at Doctoral School of Education, at Eötvös Lóránd University in Budapest, Faculty of Education and Psychology.

He is the president of the Section of Sociology of Education of Hungarian Association of Sociologists. He is member of the Subcommittee of History of Education of Hungarian Academy of Sciences.

Earlier positions: He was a research adviser at the Hungarian Institute of Educational Research. He was founding member of Doctoral School of Humanities at University of Debrecen. He was founding director of the PhD Program in the History of Education at the University of Pécs. He was founding member of Subcommittee of Sociology of Education of Hungarian Academy of Sciences. He was lecturer in several international conferences and seminars in Austria, Belgium, Bosnia, Czech, Finland, France, Germany, Israel, Italy, Moldova, Netherlands, Norway, Poland, Romania, Serbia, Slovenia, Spain, Sweden, Switzerland, UK, US.

He was co-director of an European Research Council Advanced Research Grant, led by Victor Karady about elite education in Central Europe and Baltics, and Hungarian partner of an other one about the modern social sciences, led by Giselle Sapiro, Paris. He publishes the digital version (database) of Hungarian Jewish Encyclopedia. His main research interests include the history of educational provision in Central Europe, national schooling policies in a comparative perspective, secularization and the social standing of churches in contemporary Hungary, elite selection and training, the social inequalities in education.

Author of 9 books in Hungarian, co-editor 3 books in English and over two hundred other titles in various languages. See: http://nagypetertibor.uni.hu/

 

 

Sociology of elites and the history of education

 

Although sociology and the science of eduction have a past of several decades in Hungary, the sociology of elites and the history of education have only recently been connected. The rendering of the works in the history of elites important for the history of education depends on how we define the elites. In terms of census and the statistical data the broadly understood elite - the diploma holders - have been researched for one-and-a-half century. The data bases of the modern history of sociology of personal items embracing university students and diploma holders supply us two series of researches: the one led by László Szögi on peregrination between 1790-1918 and the one led by Viktor Karády and Péter Tibor Nagy on the diploma holders between 1850-1950.

Contrary a few destroyed registers of diplomas we can gain by these researches a complete view of hundreds of thousands of university students in Hungary and abroad. The data obtained from the sample survey fundamentally defines the results of the much more restricted high elite of the system of education. One of the methods of researching them is linked to the survey coordinated by Tibor Huszár and I. Gábor Kovács. Their research focuses on the elites of different fields of social activity. The other method is the research of the reputation elite coordinated by Karády and Nagy. This embraces those who had become famous in their age and whose name obtained encyclopedial entries of nation-wide significance.

Keywords: sociology of elites, history of education, history of social sciences, Hugary, reputation, selection, 19th century,  20th century.

 

A szociológia és a neveléstudomány hazai viszonya több évtizedes múltra tekint vissza, de az elitszociológia és neveléstörténetírás csak a legutóbbi időkben lépett egymással kapcsolatba. Az oktatástörténet számára fontos elittörténeti munkák köre attól függ, hogyan definiáljuk az elitet. A népszámlálások, statisztikai adatfelvételek a széles értelemben vett iskolázott elitről - a diplomásokról - már másfél évszázada általánosságban beszámolnak. Személysoros, modern történetszociológiai adatbázisokat az egyetemre járókról ill a diplomásokról két kutatássorozatból nyerhetünk: a Szögi László vezette 1790-1918 -as peregrinuskutatásokból és a Karády Viktor és Nagy Péter Tibor vezette 1850-1950 diplomáskutatásból. E kutatások révén - néhány elpusztult anyakönyvet, diplomakönyvet nem számítva - teljes képet nyerhetünk a hazai és külföldi egyetemre járókról, több százezer személyről. Az iskolázottsági csúcselit (egy sokkal szűkebb elitcsoport) eredményeit a mintavétel alapvetően meghatározza. Az egyik módszer Huszár Tibor és Kovács I. Gábor koordinálta kutatáshoz kötődik: szféránként meghatározott számú szereplőre terjed ki a a kutatás. A másik módszer a Karády-Nagy-féle reputációs elit kutatás: ez esetben azok tartoztak az elitbe, akik az egyes korokban ismert és ismerendő személyek voltak - akik önálló szócikket kaptak a legfontosabb nemzeti lexikonokban.

 

Tárgyszavak: elitszociológia, neveléstörténet, reputáció, szelekció, Magyarország, társadalomtudomány-történet, 19. század, 20. század

 

 

 

 

Nagy Péter Tibor

 

 

Elitszociológia és neveléstörténetírás

 

 

Előzetes megjegyzések

 

1. A[1] szociológia és a bölcsészettudományok egymásra hatásának – legalábbis az elmúlt évtizedekben és Magyarországon – úgy tűnik, hogy három fázisa van.

Az első fázisban a szociológiai mezőben (vagy annak környékén, annak társtudományaiból) fokozatot és tekintélyt szerzett szerzők „benyomultak” abba a kutatási térbe, elmélyedtek abban a témavilágban, amelyet az egyes bölcsészettudományok maguknak már kijelöltek, azaz a neveléstudomány és a szociológia kapcsolata esetében egyes szociológusok (gyakran nem is bölcsész, hanem közgazdász vagy statisztikus végzettséggel és referenciacsoporttal) az oktatásra, nevelésre, családi és iskolai szocializációra vonatkozó kutatásokat folytattak, illetve mások kutatásainak bázisán más módon fogalmazták újra az eredményeket. A neveléstudomány (mint bölcsészettudomány) képviselői ezt némi aggodalommal szemlélték[2], idegenkedtek a más nyelven, „kívülről” megfogalmazott eredményektől, szakmai konkurenciát, esetenként kompetenciájuk kétségbevonását vélték felfedezni benne. Az idevágó könyvek és tanulmányok születési helye – a hatvanas évektől – nem is valamely pedagógiai intézmény, hanem a Központi Statisztikai Hivatal, a Társadalomtudományi Intézet[3], az MTA Szociológiai Intézet stb. (Jelen tanulmányban, minthogy nem a szociológia és neveléstudomány kapcsolatáról szól, nincs értelme bővebben adatolni sem ezt az állítást, sem a következő két korszakról szóló megállapítást: ha az olvasó nem fogadná el őket, az nem veszélyeztetné a tanulmány további részének befogadását…Objektivációként általánosságban talán elég arra utalni, hogy a pedagógiai folyóiratokban a 60-as 70-es években rendkívül alacsony a nevezett társadalomtudományi intézményekben született iskolázottság ill. oktatásszociológiai, ifjúságszociológiai művek idézettsége. )

A második fázisban az adott bölcsészettudomány egyes saját képviselői elkezdtek szociológus módra beszélni. A szociológiai beszédmód, a szociológiai módszerek (úgy a rétegződésszociológiaiak, mint a szervezetszociológiaiak, településszociológiaiak) megbecsültsége fokozatosan növekedett az adott bölcsészettudományon belül. A hetvenes évektől napjainkig tartó folyamat kezdeti pontján a szociológiai beszédmód és módszertan még csak egy az egész neveléstudomány szempontjából periférikus intézményben (az 1981 után Oktatáskutató Intézet[4] néven ismert kutatóhely elődintézményének egyik csoportjában) vált meghatározóvá, majd – 30 év alatt – a szemléletmód képviselői több kutatóintézet, több neveléstudományi doktori iskola, több neveléstudományi egyetemi tanszék vezető pozícióiban tűntek fel, neveléstudományi kandidátusi és MTA doktori fokozatokat szereztek, fontos választott pozíciókat foglaltak el az MTA Pedagógiai Bizottságában stb.[5] Elismert részévé lettek tehát a neveléstudomány szakmai életének.

A harmadik fázisban – mely a legtöbb bölcsészettudományban, így a neveléstudományban is a 2000-s években kezdődött – a tudomány önreflexiójának fontos eszközévé válik a szociológiai kutatás az adott tudományágból (ez esetben neveléstudományból) tudományos fokozatot szerzettek csoportjának szociológiai leírása, ill. a szaktudományos publikációs médiumok, elsősorban folyóiratok szerzői körének, témaválasztásának empirikus – eredeti értelmezésben tehát: szociológiai – elemzése.[6] A szaktudomány történetét feltáró kutatások egyik ága – így az utóbbi években elsősorban Németh András könyvei - a neveléstudomány elitjének szisztematikus számbavételét választják módszerül.[7]

2. Az egyes szakszociológiák (így az elitszociológia) és a neveléstudomány szakterületei (így a neveléstörténet) témavilágának kapcsolata már közel sem ennyire modellálható. Kis országról, kis akadémiai közösségről van szó, tehát egy-egy résztudomány sorsában meghatározó egy-egy tudós személy pályája, szorgalma, habitusa, az egyes vezető tudósok közötti baráti kapcsolatok stb. Noha a tudásszociológia (Mannheim óta) erős összefüggést lát a gondolkodók egyéni habituális jegyei, szaktudományos vitakérdésekben elfoglalt álláspontjaik, paradigmatikus döntéseik ill. társadalmi beágyazottságuk és életútjuk társadalmi és intézményi környezet által determinált alakulása között, az absztrahálásban messze nem tartunk ott, hogy egy-egy konkrét kutató szakmai produktumainak alakulását a fenti modellbe könnyedén beilleszthessük – nem beszélve arról, hogy a történeti hitelesség és elfogulatlanság minimális igényével ezt csak egy következő nemzedékhez tartozó szerző teheti meg. (Jelen sorok szerzője ugyanis – a nyolcvanas évek közepe óta – résztvevő megfigyelője, sőt talán egyik aktora e folyamatnak.)

3. Ráadásul, a neveléstudomány szakterületei közül épp a neveléstörténet az, ami nemcsak eszmetörténetileg tekinthető interdiszciplinárisnak, hanem ez az interdiszciplinaritás a tényleges aktorok vizsgálatával is objektiválható: a neveléstörténet vezető elitjének (pl. a MAB és MTA nyilvántartásokban idesorolt egyetemi tanároknak, MTA doktoroknak) mintegy fele a történettudomány oldaláról is elismertséget nyert (tudományos fokozattal rendelkezik, publikál történettudományi szakfolyóiratban, vezetőségi tagja a történettudomány szakmai testületének stb.). A neveléstörténet több kiemelt témája – így például az egyes korszakok kultúrpolitikája vagy a modernitást megelőző korok művelődéstörténete – pedig akár fő témájává is válhatott olyan nagytekintélyű történészeknek, akadémikusoknak is, akik a neveléstörténet – kétségtelenül szerényebb tudományos presztízzsel rendelkező – mezőjében nem kívánták ugyan pozícionálni magukat, de a neveléstörténet akadémiai kézikönyvében[8], ill. a kötelező irodalomjegyzékekben természetesen kiemelt helyet kaptak. A neveléstörténet társadalomtörténeti irányú interdiszciplinalizálása is – e természetes kapcsolat révén – a történettudomány társadalomtörténeti vonulata irányában történt elsőként. A gyermekkortörténet-írás[9] például mély természetes kapcsolatban van a társadalomtörténeti szemlélettel, s a gyermekkortörténet-írás klasszikusai kedves olvasmányai[10] a szociológusoknak is – de ezek nem kvantitatív módszereket használó szociológiai művek.

4. A neveléstörténet – tekintettel arra, hogy személyi bázisát, működési feltételrendszerét elsősorban a felsőoktatás (mégpedig nemcsak a pedagógia szakok, hanem a pedagógusképzés munkatársai) jelenti – olyan sajátos rész-tudományág, melynek művelői – szakmai meggyőződésből, vagy tantervi kényszerből – egy az ókortól napjainkig tartó folyamatról kell, hogy beszéljenek, a neveléstörténet művelői számára tehát az ókor-középkor és újkor kutatásban jelentkező eredmények és módszerek követése egyaránt „feladatként jelentkezik”. Ez a rendkívüli témagazdagság a többi interdiszcinaritásra „ítélt” tudományágakat azért nem jellemzi: a pedagógia tanszékeken dolgozó neveléspszichológusoknak nem kell követniük, mondjuk, a reklám-pszichológia roppant szakirodalmát, a matematikusmérnökök nem merülnek el az irracionális számok birodalmában stb. Mármost a jelen cikk tárgyát jelentő empirikus szociológia (akár az elitszociológia, akár az iskola és iskolázottság szociológia a tárgya) azért leginkább az 1870 utáni évszázad oktatástörténetének értelmezéséhez nyújt segítséget, a korábbi időszakok vonatkozásában általánosítható adatok alig-alig vannak. Azaz: míg a szintén interdiszciplináris szemléletű, de nem kvantitatív adatokra építő gyermekkortörténeti, műveltségtörténeti, ikonográfiai megközelítés bátran behatolhat a kora újkor évszázadaiba is, a kvantitatív empirikus szociológia keze erősen meg van kötve.

5. A neveléstörténet korszerűsödésének fontos fejleménye az iskolán kívüli nevelésre, a tanuláskutatásra, a szocializációra fordított mind nagyobb figyelem. Az empirikus szociológia lehetőségei azonban éppen e vonatkozásban rendkívül gyengék: a statisztikailag releváns adatok elsöprő többsége az iskolarendszer adminisztrációjában keletkezik, illetve „iskolás” tudást (bizonyítványt) mér (iskolai végzettséget, szakképzettséget stb.). Az iskolán kívüli nevelés történetének kvantitatív megragadásához szinte csak a személyek megkérdezése révén – magyarán kortárs közvélemény kutatások során – keletkezett adatbázisok tűnnek alkalmasnak. Azaz az empirikus szociológia ilyen irányú használhatósága még az amerikai neveléstörténet-írás számára is csak a harmincas évekig megy vissza, Magyarországon pedig csak a hatvanas évekig – mármint az adatfelvétel időpontját tekintve. Minthogy azonban a megkérdezett személyek gyermekkori neveltetéséről is kérnek a közvéleménykutatók adatokat, konkrét kérdések vonatkozásában akár a Horthy-korszak gyerekneveléséről is kaphatunk adatokat.[11]

6. Az „elit” szó társadalomtudományi használata meglehetősen sokrétű.[12] Jelenti egyrészt azt a kifejezetten szűk – pár száz fős – csoportot, mely a politikai hatalmat gyakorolja (vagy szféraelitek esetében a szférát konkrétan irányítja, dominálja); jelenthet egy ennél szélesebb, de név szerint pontosan beazonosítható társaságot – pl. valamennyi egyetemi tanár, valamennyi önálló címszóval rendelkező lexikonszereplő, valamennyi a nemzeti bibliográfia szerint  5 könyvnél többet író tudós stb.; illetve jelenthet személyi összetételét tekintve egész pontosan nem fellistázható, de attribútumaiban mégiscsak konkrét réteget, pl. diplomások.

7. Az elitkutatás termékeny kölcsönhatásban van és lehet az értelmiségkutatással[13], de míg az értelmiségkutatás elsősorban a társadalmi alrendszereket szaktudásuk segítségével működtető csoportokra koncentrál, s történelmileg változónak tekinti, hogy az értelmiség mennyiben döntésbefolyásolója, döntéshozója, vagy éppen végrehajtója egy-egy rendszer hatalmi apparátusának, addig az elitkutatás a hatalmon lévők, a döntéshozók körét keresi - és történelmi fejleményként konstatálja, hogy mind nagyobb részük iskolázott is egyben - illetve, hogy a döntéshozók körét egyre tágabbra kell ahhoz vonni, hogy az egyre növekvő számú iskolázott személy maradéktalanul beleférhessen.

8. Nyilvánvalóan többféle narratívája lehetséges a hazai elitkutatások kialakulásának.. Szokták ezt az osztályhatalomra koncentráló marxi osztályelméletek alternatívájaként interpretálni: eszerint az elitszociológia a bármely társadalomban kiválósági – meritokratikus – alapon keletkező vezető réteg leírására való, de az utóbbi évtizedek tudománytörténete mégis az osztályelméletek és elitelméletek összekapcsolásáról szólt[14]. Ugyanakkor kifejezetten funkcionalista leírásokkal is szoktunk találkozni, melyek a „felső” csoportok létszámának megnövekedéséből vezetik le egy ezen belüli kiválasztódás szükségszerűségét.[15]  Meglátásom szerint, az elitkutatás azt konstatálja, hogy egyes csoportok a társadalmi rendszer egészében vagy egy-egy szférájában vezető vagy irányító szerepet töltenek be, de abban igencsak eltér az elitkutatók véleménye, hogy ennek a vezető szerepnek a magyarázata a tradíció, a vagyon, az iskolázottság, a tehetség, a szorgalom, a karizma vagy épp a véletlen[16] . E sorok szerzőjéhez leginkább az az elitelmélet[17] áll közel, mely a Bourdieu-i (és az ő nyomán megalkotott) társadalmi tőkefajták (pl. iskolázottság, vagyon, származás, hírnév, kapcsolati tőke) tudatos egymásba-konvertálásában és alig tudatos konvertálódásában látja az elitkiválasztás mechanizmusának fő rendezőelvét. Minthogy a tőkefajták konverziója nem automatikus, s az „átváltási költség” igen magas lehet – nem minden nagybirtokosból lesz, mondjuk, parlamenti képviselő, nem minden közgazdász akadémikus lesz gazdaságpolitikát befolyásoló kormánytanácsadó stb. – az értelmezés a lehető legszélesebb teret nyújtja az egyéni invesztíció különbségéből adódó magyarázatoknak. Azaz: a leginkább összefér az iskolázási eredményekben egyéni okokat kereső pszichológiai és pedagógiai elméletekkel is.

9. Végezetül egy megjegyzést megér, hogy hogyan viszonyul az elitoktatás és az elitek kutatása az oktatási rendszerrel, ill. a társadalmi mobilitással, társadalmi folytonossággal  szemben megfogalmazott – konzervatív, liberális ill. szocialista világképből következő – elvárásokhoz. Az elitpozíció elérése: individuális erőfeszítés – az elitbe törekvő, alulról érkezők megállítása vagy segítése viszont: társadalmi harc. Az elitiskolázás a teljesítmények összemérésének színhelye – eképpen a polgári egyenlőségelv fontos megtestesítője, a régi és új elitek szabad versengésének, az oldalirányú és egyes csoportoknál vertikális mobilitásnak színhelye, másfelől tananyag kiválasztásában, életszervezésében, normáiban a vertikális egyenlőtlenségek tömeges újratermelője. A politikai áramlatok harca egyben az elitek harca is – a hatalomért folyó harc egyben az elitkiválasztás módjáért folyó harc. Az „elit” fogalmának – a látszat ellenére – nincs eleve adott politikai tartalma.

 

* * *

 

Ha megpróbáljuk - legalább jelen tanulmány céljaira - összesíteni az elitdefiniciókat, akkor azt mondhatjuk: a "felüllévőkről" van szó, a társadalmi piramis/társadalmi létra csúcsán lévőkről, vagy a közelükben lévőkről. Az oktatástörténész és az elitszociológia kapcsolata alapvetően két tárgyra terjed ki: az iskolarendszer szelekciós mechanizmusai hogyan hoznak létre egy iskolázott elitet (azaz a "felüllévők" azon csoportját, akik a műveltségi piramis csúcsán állnak, éppen az iskolázottsági létrán állnak "felül") illetve, hogy a "felüllévők" más szegmensei (gazdasági elit, sportelit) milyen iskolai utakat jártak be.

 

Az iskolázott elitek, mint csoportok

 

A neveléstörténészt természetesen az elitkiválasztás azon része érdekli, amely valamiféle kapcsolatban van az iskolázottsággal – érdekelheti, hogy az egyes iskolák milyen valószínűséggel repítenek elitpozícióba (bármilyenbe, tehát olyanba is, amihez formálisan nem szükséges iskolai végzettség), ill. érdekelheti, hogy a társadalmi munkamegosztásban nem fizikai erejükkel, nem származásukkal és nem vagyonukkal, hanem valamiféle iskolázási úton szerzett szakértelmükkel résztvevő csoportok milyenek.

Az első kérdésnél az elitkutatás „előzményei” szinte az ókori és középkori életrajzírókig nyúlnak vissza, hiszen az életrajzírók a dinasztikus alapon trónra került uralkodók, vagy történelmi véletlenek miatt mártírrá váló szentek életrajzából sem szokták kihagyni a nevelő személyére vagy az ifjúkori szocializációt végző intézményekre vonatkozó adatokat. Aki tehát – neveléstörténészként - arra kíváncsi, hogy a nem iskolázottsági alapon rekrutálódott elitek szocializációs útja, neveltetése milyen volt, hogy vannak-e rejtett összefüggések a nevelők személye és intézményes háttere, illetve a nevelt személy későbbi habitusa s konkrét döntései között, nem nagyon tehet mást, mint az életrajzi forrásokat tanulmányozza, s rendszerezi egészen konkrétan azokra a személyekre nézvést, akiket az általa definiált elit vagy rész-elit tagjának tart.

Az iskolázott elitekre vonatkozó kutatások viszont a magyar empirikus értelmiségkutatásokra vezethetőek vissza. Az nyilván nem szorul különösebb indoklásra, hogy az értelmiségiek felül vannak az iskolázottsági piramisban. Kétségbe inkább azt szokták vonni, hogy az értelmiségi mivolt "a mások életére való befolyás, hatalomgyakorlás" kritériumának, mely számos elitdefinició sajátja eleget tesz-e? Nos: az értelmiségi foglalkozásokat betöltők szinte minden esetben hatalmat gyakorolnak: a gazdasági alkalmazott értelmiség szinte minden tagjának vannak beosztottjai, a közigazgatási értelmiség szinte minden tagja diszponál a területi-szakterületi illetékességébe tartozó emberek élete és sorsa felett, a tanárok gyermekeik karrierje felett gyakorolnak szelekciós döntést. Az értelmiségek hatalomgyakorlása valamiképpen mindig összefügg valamiféle iskolában szerzett tudással, vagy legalábbis bizonyítvánnyal. Az értelmiségiek hatalmi döntései számtalan esetben olyan emberekkel szemben születnek meg, akik más lehetséges hierarchiákban felettük állnak: gazdagabbak náluk, nagyobb jövedelemmel rendelkeznek, előkelőbbek az őseik, fizikaiak erősebbek, a helyi társadalomban tekintélyesebbek stb. stb. Az értelmiségieket tehát végsős soron az iskolázottság emeli hatalomgyakorlási, azaz elitpozícióba.

Az empirikus értelmiségkutatások legfontosabb előzményeit részben az Országos Statisztikai Hivatal, részben a Fővárosi Statisztikai Hivatal munkásságában találhatjuk meg. Az Országos Statisztikai Hivatal ugyanis az értelmiségiek, mint foglalkozási csoport leírásával már az előtt elkezdett foglalkozni, hogy (a neveléstörténet másik alapvető forrása) az iskolázottság-statisztika kiépült volna. Már az 1869-es népszámlálás[18] elkülöníti a legfontosabb értelmiségi csoportokat, azokat az állásokat, melyek betöltéséhez iskolázottság volt szükséges: az értelmiségi kereset keretében elkülönítve a papokat, tanítókat, írókat, művészeket, ügyvédeket. A közhivatalnokokat és az egészségügyi személyzetet pedig részletezte is. Minden gazdasági ágazatnál elkülönítette a hivatalnokokat. Külön kategóriát szentelt a tudósoknak.[19] A további 19. századi népszámlálásokban az iskolázott elit bemutatása kicsit kevésbé tagolt, de óriási nyereség, hogy 1890-től már teljesen önálló kategória a mérnökök.

A foglalkozások differenciáltsága teljes pompájában az 1900-as népszámlálásra áll elő: a közszolgálati ágak és szabadfoglalkozások értelmiségi csoportjait az 1900-as népszámlálás 41 táblában írja le. A kategóriák rendkívül tagoltak.[20]A tanítókat és tanítónőket pedig még az iskola jellege szerint is részletezi a népszámlálás.[21]

Az oktatástörténésznek ezek az információk kétféle értelemben fontosak és hasznosak: egyrészt megmutatják, hogy a kisdedóvóktól az elemi iskolai tanítókon és a polgári iskolák személyzetén át a középiskolai tanárokig kik működtetik a magyar iskolarendszert. Másrészt pedig – lévén tudása arról, hogy az ügyvédi, orvosi, mérnöki állások betöltéséhez egyetemi diploma szükséges, mintegy meg tudja állapítani, hogy egyes felsőoktatási intézmények – pl. az orvosi karok – végzettjei milyen felekezeti, anyanyelvi összetételű emberek voltak. Van azonban egy alapvető hiányosság: 1900-ig a népszámlálások nem kérdeztek rá az iskolai végzettségre, így az oktatástörténész nem állapíthatja meg, hogy jól ismert iskolatípusainak végzettjei milyen elitpozíciókat töltenek be a társadalomban.

Az 1910-es népszámlás korrigálja ezt a hibát: minden egyes értelmiségi foglalkozási csoportra nézve leközli annak iskolázottsági összetételét: ez természetesen nem a mérnökök vagy orvosok szempontjából jelent lényegi adalékot, de a legszélesebb iskolázott réteg a tisztviselőké differenciálódik négy, hat és nyolc[22] osztályos középiskolai végzettségűekre – sőt, 1920-ban, már felsőfokú végzettségűekre.[23]. A minden oktatástörténészt izgató kérdésre, hogy hogyan helyezkednek el az egyes iskolafokozatok végzettjei, 1910 után már differenciált választ kaphatunk, mint ahogyan arra is, hogy a helyi diplomás népesség vagy helyi érettségizett népesség hogyan oszlik meg az egyes foglalkozási csoportok között.

Az országos statisztikai szolgálat néhány rétegfelvételt is végzett: az egyik 1928-ban a szellemi munkások összeírása, mely diplomák irányáról is tájékoztat, a másik 1934-ben a pedagógusokra vonatkozó hihetetlenül részletes felvétel, mely olyan kérdésekre is választ ad, mint a pedagógusok szolgálati ideje vagy a pedagógusházastársak száma. A hivatal külön kötetekben számolt be a középiskolákban ill. az egyetemeken végzett intézményi vagy rétegfelvételekről. A két háború közötti népszámlálások a diplomák irányát is számba vették. Az 1930-as népszámlálás – ha kezdetleges formában is – a legfontosabb elitcsoportok származását is feltérképezte.[24]

Az Országos Statisztikai Hivatal a tíz évenként végzett népszámlálások mellett folyamatos adatgyűjtést végzett. Így a statisztikai évkönyvekből számos – tanult foglalkozása körében működő – elitcsoportról (ha nem is demográfiai adataik szerint) tájékozódhatunk, az iskolatípusok pedig összevethetők aszerint, hogy az elitcsoportok mikor melyikbe és milyen mértékben járatták gyerekeiket.

A népszámlálások és a statisztikai évkönyvek adatait a kortárs elemzők csak töredékében használták fel, bár az 1923-ban beinduló Statisztikai Szemle[25]– tanulmányait érdemes áttekinteni, mielőtt a tényleges összefüggéseket mai igényeink szerint megmutató adattáblákba merülnénk.

Önálló tudományos központként működik a fővárosi statisztikai hivatal. Rendkívül részletes rétegfelvételeikből[26] nemcsak az egyes rétegek, köztük az iskolázott elitcsoportok viszonyairól tájékozódhatunk a modern szociológiai adatfelvételekhez fogható részletezettséggel, hanem az egyes iskolákat végzett elitcsoportok különböző sorsa iránt érdeklődők is a mai alumni felvételeket meghaladó részletezettségü adatokat nyerhetnek.[27]

Az adattáblákon kívül itt már rétegmonográfiák is szolgálják a nyers táblázatokhoz kevésbé vonzódókat.

Mindezek az adatfelvételek az értelmiségi elit állapotának részletes leírására alkalmasak - alapvető hiányosságuk azonban, hogy az állapotot magyarázó összefüggések bemutatása csak igen korlátozottan várható tőlük: a kereszttáblák ugyanis általában csak kétdimenziósak, s az adatok nem manipulálhatóak szabadon, csak olyan összefüggések láthatóak, amelyeket a táblázatokat elkészítő kortársak fontosnak tartottak. (Szerencsésebb országokban – az USA-ban vagy Angliában, ahol nem pusztultak el a népszámlálási számlálólapok – épp ezért megkezdték a népszámlálási anyagok személysoros rögzítését. Magyarországon arra van mód, hogy az iskolázott elitről (pl. a minimum nyolc középiskolai osztályt végzettekről) már a korabeli népszámlálási kiadványokban is megjelent felekezet-, nem- és korcsoport-specifikus országos adatot megyei bontásban is megvizsgáljuk.[28] Ez a megoldás nem egyszerűen a leíró dimenziók számának növelését jelenti, hanem magyarázati lehetőséget kínál: egy száz esetből álló[29] adatbázison nézhető meg, hogyan függ össze a felekezet az életkorral és a nemmel a legiskolázottabbak körében.)

Az elitcsoportokra vonatkozó kutatások 1945 után közel két évtizedre megtorpantak. A tudományos újrakezdést egy hatvanas évek elején megjelent kandidátusi disszertáció jelentette: A köztisztviselők az ellenforradalmi rendszer társadalmi bázisában[30] címmel kandidáló Szabolcs Ottó nemcsak az említett statisztikai kiadványokat használta, hanem más korabeli felvételeket, hivatali dokumentumokat is.  Hanák Péter az értelmiség szociológiai összetételét leíró tanulmányaihoz – melyek végső formája a magyar történettudomány reprezentatív szintézisének[31] is meghatározó fejezete lett – már ügyvédi, orvosi és építészi névsorokat használt.

A diplomás elit kutatásának első lépéseit tehát a történettudomány tette meg, de közvetlenül e kezdeményezések után az értelmiség-szociológia is letette a maga hozzájárulását az értelmiségi elit történetéhez.

Az oktatástörténet számára alapvető értékkel bírnak a Huszár Tibor kezdeményezte kutatások. Gyakorlatilag valamennyi nagyobb diplomás rétegről készült ekkoriban felvétel – orvosokról, mérnökökről, pedagógusokról, közgazdászokról, jogászokról. Noha a vizsgálatok – időpontjukra nézvést – a Kádár-rendszer második felének diplomás csoportjait érték el, de valamennyi vizsgálat[32] korcsoportos bontású adatokat közöl, így a Horthy-korszak végén diplomát szerzett elitcsoportról is informál.

 

Az iskolázott elitek tagjai

 

A diplomáskutatások a neveléstörténészt a legszorosabban érdekelhetik, hiszen ha egy meghatározott csoport, pl. az orvosok adatai rendelkezésre állnak generációs bontásban, akkor a 30, 40, 50, 60 év körüli orvosok származási adataiból, egyetem előtti és egyetemi éveire vonatkozó adataiból a felsőoktatás-történész képet nyerhet a megfigyelési időpontot megelőző 10. 20. 30. 40. évet jellemző orvosi egyetemi népesség viszonyairól. Ilyen értelemben akár egy 1990-es felvétel is – ha a legidősebbekre is kiterjeszkedik – szolgálhat adalékul a Horthy-korszak végének felsőoktatás-történetéhez. Az eredmények mégis csak fenntartással használhatók.

Egyrészt szisztematikusan hiányoznak belőle azok a személyek, akik elvégezték ugyan a jogász vagy tanárképző felsőoktatási intézményt, de később nem jogászként vagy tanárként élték életüket. Ugyanakkor, az értelmiségkutatások természetesen tartalmazzák azokat a csoportokat, melyek sosem jártak a magyar felsőoktatásban, hanem külföldi diplomájuk bázisán helyezkedtek el valamilyen hazai értelmiségi pályán.

Másrészt az értelmiségkutatások – természetes módon – az értelmiségi pálya egészére koncentrálnak, ezért a kérdőívekben nem feltétlenül jut hely olyan adatoknak, melyek egy felsőoktatási intézményt éppen elvégző vagy oda belépő személy leírásához nélkülözhetetlenek, így az egyetemet megelőző iskolázási életút, a tanulmányi eredményesség, a szülők lakóhelye az egyetemvégzés idején stb.

Harmadrészt az értelmiségkutatások mint minden rétegkutatás arra törekedtek, hogy mintanagyságuk ahhoz legyen elégséges, hogy le lehessen velük írni pl. a „fiatal” vagy „középkorú” mérnököket – ahhoz nem voltak elég nagyok, hogy az adott kohorszon belüli erővonalakat pontosan leírhassuk, vagy hogy a felsőoktatás történész érdeklő rövidebb periódusokra finom adatokat nyerjünk.

Negyedrészt az értelmiségkutatások – noha a legidősebb nemzedéktől is kértek adatokat, mely nemzedék számára az egyetemre kerülési esélyek felekezetspecifikussága a maga korában természetes volt – a hetvenes és nyolcvanas években nem kértek felekezeti adatokat.

Ezért nagy jelentőségűek azok a kutatások, melyeket kifejezetten az éppen egyetemre járó népesség kapcsán folytattak le. A kutatásokból néhány kortárs adatfelvétel – ezeknek ma már csak kereszttáblái, eredménymutatói ismeretesek – mint pl. a budapesti egyetemistákra vonatkozó 1924/25-ös és 1929/30-as felvételé.[33]

A konkrét felsőoktatási kutatásokra azok az adatbankok alkalmasabbak, melyek széles körben szabadon kombinálható adattömeget tartalmaznak a különböző időszakok egyetemistáiról és diplomásairól.

E vonatkozásban két nagy kutatási folyam adatai érdemelnek figyelmet.

Egyrészt az 1790 és 1918 közötti időszakban külföldi egyetemen beiratkozott személyek adatbankjai, melyeket Szögi László és munkatársai készítettek el az elmúlt 15 évben. A legnagyobb peregrinációs célpontokat lefedő kötetek az osztrák-cseh, német, svájci és holland, lengyel és baltikumi valamint angol és skót, olasz egyetemekre és főiskolákra[34] látogató magyarok adatait közlik, abban a részletezettségben, ahogyan az eredeti egyetemi forrás, a beiratkozási anyakönyv ezt tartalmazta. Szögi és munkatársai a születési helyre vonatkozó adatokat megyére specifikálták, ami – tekintettel arra, hogy a közel 14000 magyarországi[35] településnek legalább kétszer annyi megnevezése, írásmódja lehetséges – rendkívüli teljesítmény. Az adatbankok elsődleges elemzését – tulajdonképpen az alapvető változók megoszlása szerinti leírását – Szögi és munkatársai a kötetek előszavában elvégezték. Szögi néhány egyéb áttekintő elemzést is publikált,[36] de az anyag – épp mivel teljes egészében közöltetett[37] – adatbázisszerűen használható, s szinte korlátlan továbbelemzési lehetőséget biztosít.

A másik nagyobb – tudomásunk szerint az európai értelmiségszociológiában egyedülálló nagyságrendű – kutatást Karády Viktor és munkatársai végezték. E csoport tagja jelen sorok szerzője is, aki egy OTKA kutatással is továbbfejlesztette ezt a kezdeményezést.   A felépített adatbázisok mintegy 117 ezer joghallgatóra és jogi diplomásra, 102 ezer orvostanhallgatóra és orvosi diplomásra, mintegy 33 ezer bölcsészre és természettudósra, illetve tanárra, 12 ezer agrárszakemberre, 13 ezer katonatisztre, 18 ezer művészeti felsőoktatásban tanulóra és diplomázóra, 27 ezer kereskedelmi és közgazdasági hallgatóra, 35 ezer műszakira és 12 ezer theológusra terjedtek ki. [38]Az adatbankok – a katonatisztek és theológusok kivételével, ahol minták állnak rendelkezésre – teljeskörűen feldolgozták a megmaradt egyetemi beiratkozási anyakönyveket és a diplomáslistákat, valamint az adatbázisba integrálták a külföldi beiratkozókról szóló feljebb említett listákat is.

Ezáltal máris demonstrálódik a névvel felvett prozopográfiai kutatások előnye a név nélkül rögzített mégoly részletes szociológiai adatbázishoz képest: az egyetemi életút három legfontosabb mozzanatáról szóló – bármely felmérésben, statisztikában szükségképpen elváló – adatbázis összekapcsolható, életút rekonstrukció végezhető, illetve az egyes adatbázistípusokban egyenetlenül fellelhető demográfiai alapadatok egymásból pótolhatók. A kutatócsoport terveiben a részben anyakönyvi, részben értesítő alapú több százezres elemszámú nyolcadikos középiskolás adatbankkal, illetve a felnőtt értelmiségi csoportok listáival való összekapcsolás is szerepel. 

E többszázezres adatbank elemzése több csoportra nézve kezdődött meg – úgy hogy a beiratkozási anyakönyvek és a diplomakönyvek összekapcsolt állapotban kerültek elemzésre.  A tanulmányok egyetemi hallgatóság/diplomásság társadalmi összetételét több fontos változó alapján írják le.

Ezek egy része klasszikus szociológiai háttérváltozó.

1) A hallgató névjellege a vezetéknév alapján, ami – legalábbis a hallgató szülei vagy nagyszülei vonatkozásában – etnikai adatot szolgáltat. (Nagy biztonsággal el lehet különíteni a szláv jellegű, német jellegű és román jellegű neveket egymástól. Ennél lényegesen bizonytalanabb a nemesi és nem nemesi nevek elválasztása.)

2) A hallgató keresztnevének jellege. (az utónévadás társadalmi-csoport specifikus, területspecifikus, sőt a szülők habituális jegyeit is tükrözheti - jelzésként szolgálhat például arról, hogy az izraelita felekezetü népességből kik hangsúlyozzák felekezetkötöttségüket hagyományos nevek adásával is, vagy a csehszlovákiai, romániai, jugoszláviai magyarok közül kik adnak szlovákra, románra, szerbre lefordíthatatlan neveket gyerekeiknek )

3) A hallgató névváltoztatása, ami – amennyiben nem magyar névjellegű személyek magyar jellegű névre változtatták nevüket – a magyarosodás fontos jelzése lehet, így alkalmas arra, hogy az etnikai jelleget tovább finomítsa az elemző.

4) A hallgató bárói, grófi rangjára utaló adat.

5) A hallgató születési helye, részben a konkrét településhez, részben megyéhez, régióhoz sorolhatósága alapján, s természetesen a település számos egyéb tulajdonságát – méretét, multi-etnikai illetve multi-konfesszionális jellegét, iskolavárosi mivoltát stb. – figyelembe véve. [39]

6) A hallgató születési éve, amelynek alapján különböző generációk eltérő tulajdonságai vázolhatók fel.

7) A hallgató születési hónapja és napja, ami a gyakori nevű személyek megkülönböztetését teszi lehetővé.

8) A hallgató anyanyelve, különösen összevetve az 1., 2. és 3. pontból kikövetkeztethető etnikai jegyekkel. Az anyanyelvi adat az 1872-1918 közötti kolozsvári egyetemi anyakönyvek különös értéke, amire más intézményeknél alig találhatunk példát.

9) A hallgatók vallása.

10) A hallgató eltartójának névjellege – különös tekintettel az 1., 2., 3. és 8. pont eredményeire.

11) A hallgató eltartójának doktori címe, mint általános elitjelzés.

12) A hallgató eltartójának foglalkozása, mely adat alapján a doktori címmel nem rendelkező, egyetemet zömében nem végzett csoportok belső rétegződése vizsgálható.

13) A hallgató eltartójának lakhelye, összevetve természetesen az 5. pont regionális tanulságaival, de mindenképpen megkülönböztethetővé téve a területileg mobil és nem mobil családokat

14) A hallgató eltartója és apja közötti különbözőség, a néhai apa társadalmi státusza.

A változók másik része az egyetem előtti iskolai pályára vonatkozik.

15) A középiskola-végzés helye, összevetve az 5. és 13. pont regionális összefüggéseivel.

16) A középiskola fenntartója, összevetve a 9. ponttal – azaz azzal, hogy felekezetének megfelelő iskolát választottak-e a tanuló szülei vagy gyámja. Ez a változó a család szekularizációjának elég jó fokmérője lehet, főleg persze ha – mint a budapestieknél – saját felekezetű és állami iskola között egyéb – pl közlekedési – szempontoktól független választás történhetett.

17) A középiskolai érettségi időpontja, amely a 6. ponttal összevetve az évvesztés társadalmi összefüggésrendszeréről informál.

18) A középiskola típusa, ami a klasszikus vagy reálműveltség iránti elkötelezettség jelzése –  s természetesen maga a konkrét iskola, melynek alapján az elitiskolákból jöttek csoportja különböztető meg.

Nem a társadalmi háttérről informál, de az egyetemi karrierpályára ad fontos jelzéseket a változók utolsó csoportja.

19) Az első egyetem kiválasztása, összevetve az 5., 13. és 15. pont regionális összefüggéseivel.

20) Az első egyetemi beiratkozás éve, mely a 17. ponttal összevetve az évkihagyás összefüggéseiről informál.

21) A konkrét eltöltött félévek száma, félévkihagyások stb

22) A megszerzett jegyek, szigorlati eredményesség. akár tantárgyspecifikusan

23) Az ösztöndíjak, melyek nemcsak a tanulmányi kiválóságról, hanem – ha felekezeti, nemzetiségi  kötődésü ösztöndijról van szó – konfesszionális-etnikai saját-csoport körében tanúsított megfelelő viselkedés jelzései

24) A diplomázás időpontja, vagy időpontjai

25) A diplomázással kapcsolatos döntések (pl bölcsészeknél: doktori , tanári, vagy mindkét oklevél megszerzése)

26.) A diplomázás kiválósága

A fenti változókra vagy egy részükre nézvést Karády számos átfogó tanulmányt jelentetett meg az egyes elitcsoportok összehasonlításaképpen. Karády számos tanulmányban dolgozta fel az orvostanhallgatók, orvosi diplomáselitek prozopográfiáját, elsősorban a kolozsvári tudományegyetem népességére tekintettel.[40]. Forrai Judit adatbankot jelentetett meg az orvosok alapvető adatairól.[41]

Karády nagyobb, Fekete Szabolcs kisebb tanulmányt szentelt a jogász-felsőoktatásnak.[42]

Karády – társszerzővel – külön kismonográfiát szentelt a polgári iskolai tanárképzősöknek. [43]

A bölcsészdiplomások elemzésével Biró Zsuzsanna Hanna és Nagy Péter Tibor több tanulmányban, majd egy tanulmánykötetben[44] is foglalkoztak, a kutatás központjában a bölcsészelit két specifikumával, a gender aspektussal és a „szakos” elemezhetőséggel . Fekete Szabolcs szinte valamennyi dimenzió elemzésével írt könyvet a pécsi bölcsészkar diplomásairól[45], Biró Zsuzsanna Hanna a teljes bölcsésznépességet a német szakosokkal hasonlította össze disszertációjában.[46] Az említett összekapcsolásra is megtörténtek az első kísérletek: Biró Zsuzsanna Hanna már publikált elemzéseket a bölcsészek középiskolai tanári elhelyezkedésének adatairól, Nagy Péter Tibor pedig a történész-bölcsészek történész csúcselitbe kerüléséről. [47]

 

A csúcselit iskolázott része

 

A történeti elitkutatások szűkebb értelemben mindig egy, a diplomás népességnél sokkal kisebb csoportra koncentráltak, mintegy az elit elitjét képezve. (Nem szólva most azokról az elitkutatásokról, melyek nem az iskolázottsági, hanem tulajdoni, vagy sportelitre vonatkoznak)  A Huszár Tibor és Tóth Pál Péter ill. Kovács I. Gábor kezdeményezésével zajló történeti elitkutatások több igazi csúcselitcsoportot tettek leírhatóvá. Ezek közül az MTA tagok, az egyetemi magántanárok ill.  az egyetemi tanárok klasszikus iskolázottsági elit – indokolt az a hipotézis, hogy kiemelkedésük a hasonlóképpen iskolázottak, diplomázottak köréből  valamiféle „iskolás” teljesítménnyel, pl. a normál tudomány keretébe sorolható publikációk tömegével, habilitációs előadással, a felsőoktatási mezőn belüli normák teljesítésével mindenképpen összekötődik. [48]

Ráadásul az egyetemi oktatók rétege nemcsak mint az iskolázottság hordozója, hanem mint az iskolarendszer felső szeletének működtetője is a neveléstörténész érdeklődésének tárgya.

Az értelmiségi csúcselit kutatott csoportjai közül a katolikus egyházi elitekét és a felső katonai elitét[49] egyaránt az jellemzi, hogy noha teljes körben felsőfokú végzettségűek, de kiválasztódásuk módja már nem „iskolás”. Azaz, nem az egyetemi és posztgraduális intellektuális aktivitás, hanem egyéb – foglalkozás-specifikus – életútelemek döntötték el, ki emelkedik a csúcselitbe. Mi több: magának a katonai illetve egyházi mezőnek a sajátosságai nyilvánulnak meg abban, hogy kiket repít a „csúcsra”. Természetesen ezek a mechanizmusok még inkább tanulmányozhatóak lennének, ha az adott mező szélesebb csoportjának tipikus – a csúcselitbe nem vezető – karriermintáival is összevethetnénk e csoportokat. Ez ügyben biztató, hogy az eredeti katonai csúcselitet feltérképező Szakály – valamint az általános értelmiségtörténet felől érkező Hajdu Tibor – kutatásai a többféle katonai elitcsoport megvizsgálását is lehetővé teszik. [50]

Az elitkutatás sajátos kakukktojása a gazdasági elit[51]: a csúcselit ugyanis ebben az esetben oly mértékben elszakad az iskolai végzettségtől, hogy nagyszámban találunk – megbízható definíció szerint  a gazdasági elit csúcsán lévő - diploma nélkülieket s (velük egy nemzedékhez tartozó) olyan gazdasági vezetőket, akik a magas képzettségük ellenére náluk jelentéktelenebbnek bizonyultak. (Sietek megjegyezni, mielőtt valaki az ellentmondás egyszerű megoldását vetné fel: a gazdasági elit nem a legnagyobb (esetleg tehát öröklött) vagyonok urait jelenti, hanem a legnagyobb értékü vállalatbirodalmak nyilvánvalóan nagy szakértelmet igénylő működtetőit.)

Világosan jelzi ez, hogy az oktatási rendszerben mutatott kiválóság prediktiv validitása – azaz a későbbi pályát előrejelző ereje – igencsak szférafüggő. Másfelől pedig ezeknek a csoportoknak az iskolai útjáról megtudottak visszamenőleg minősítik az oktatástörténész számára hagyományosan ismeretlenebb kereskedelmi iskolai intézményeket. Azt mutatják, hogy a hagyományos eszközökkel (pl. publikáló tanárokkal, doktori címmel rendelkező tanárok arányával) minősíthető klasszikus gimnáziumi út mellett, a kereskedelmi iskolák is jelenthették az elitbe vezető utat. 

Minthogy a történetírás eredetileg leginkább politikatörténetírás, a legkézenfekvőbb kutatási terület a politikai elitek története volt – ennek első kísérlete 1967-ig megy vissza amikor Sipos Péter Vida István és Stier Miklós az 1931-es kormánypárti parlamenti frakció elemzésével kezdtek, ez folytatódott – jóval később – más pártok elemzésével, s végül a 2000 s években a teljes politikai elitre vonatkozó kutatásokkal.[52] 

E szféraelit-kutatásban – mely már eddig is igen fontos eredményeket hozott – még további tartalékok rejlenek.[53] 

Hasonlóképpen szféralogikán alapulnak a kortárs elitekre vonatkozó – Kovách Imre vezetésével zajló[54] - elitkutatások, melyeket azonban – a megfigyelt népesség generációs hovatartozása miatt – inkább csak a jövő neveléstörténészeinek figyelmébe lehet ajánlani, azokéba, akiknek a rendszerváltás kora és a rendszerváltás utáni évtizedek egyértelműen a történeti kutatás tárgyát jelentik. (Az ő dolgukat viszont megkönnyíti, hogy az oktatás releváns kortárs elitkutatásokból Csákó Mihály Educatio tematikus számot is szerkesztett.[55]

A csúcselit-kutatás második hulláma a reputációs elitkutatás. A reputációs elitkutatás – melyet Karády Viktor és Nagy Péter Tibor kezdeményeztek – konstatálván, hogy a különféle szférák bonyolult összefonódása, valamint az a tény, hogy a szféralogikák alapján kiválasztott elitek egymással való összehasonlítása problematikus[56] -  szükségesnek látta, hogy a szféralogikától független elitcsoportot konstruáljon. Elittagnak tekintve azt, akit a különféle szférák kiválóságait egyesítő általános lexikonszerkesztőségek önálló címszóra érdemesnek ítéltek. Ezt a szféralogikájú elitkiválasztáshoz hasonlóképpen szubjektív döntést a kutatás azzal igyekszik ellensúlyozni, hogy több lexikonszerkesztőség kollektív bölcsességére támaszkodik – s önálló változóként kezeli azt a körülményt, hogy csak a kortársak vagy az utókor is fontosnak ítélt-e egy-egy személyt.[57]

A reputációs elitkutatás filozófiája szerint az is szisztematikus, hogy a lexikonszócikkekbe milyen adatok kerülnek be egy-egy személyről, így az egyes személyekkel kapcsolatban a kutatás nem folytat személyre szóló életútkutatásokat, viszont tömeges szisztematikus forrásokat szisztematikusan hozzákapcsol az elitekhez – ilyen forrás a zsidók és kikeresztelkedett zsidók körét szociológiai értelemben nagy biztonsággal kijelölő 1929-es Zsidó Lexikon, az 1940-es kortárs lexikonként szolgáló Keresztény Magyar Közéleti Almanach, a különféle időpontokban kiadott who is whok, különféle elitlisták, mint pl. a szabadkőműves páholyok tagsága, az 1943-as telefonelőfizetők, a legnagyobb adófizetők jegyzéke, a névváltoztatók jegyzéke, a nagyobb lapokban nekrológot kapottak jegyzéke.

A reputációs elitkutatás zömében még a tömeges adatfeldolgozás fázisában van, némely eredmények viszont már látszanak. Ide tartozik Karády Viktor áttekintése az egyetemi oktatói elitcsoportokról. Nagy Péter Tibor beszámolója a különféle reputációs elitcsoportok – politikusok, írók, egyetemi tanárok etnikai beágyazottságáról, az elit külföldi tanulmányainak – generációspecifkus – gyakoriságáról, a zsidó elit összetételének alakulásáról, illetve a történészek elitbekerüléséről[58]. A korábban említett kutatások közül egyébként Lengyel Györgyé is reputációs alapnak tekintette a Magyar Életrajzi Lexikont – mintegy példát szolgáltatva arra, hogy a két logika nem zárja ki egymást.

 

Országos és helyi elitek

 

A történeti elitkutatások önálló vonala a helyi elitek kutatása. Ez a tevékenység – a társadalomtörténeti vizsgálódás egyik legrégibb irányának tekinthető, hiszen az országos kutatásokkal ellentétben egy-egy kisváros elitje garantáltan áttekinthető, a létszám szükségképpen korlátozott, akár külső erőforrások nélkül egy-egy történész néhány éves munkájával megalkotható az adatbázis. Az adathiányok radikálisan mérsékelhetők, hiszen a helyi levéltár, helyi anyakönyv bázisán a legtöbb alapvető adat pótolható. A helyi elit kapcsolatai – házassági kapcsolatok, társasági kapcsolatok – is jól feltárhatók. Jelen írásban mégsem vesszük sorra a nagyszámú tanulmányt, melyek az utóbbi években különösen a Hajnal István kör környékén a Rendi Társadalom – Polgári Társadalom könyvsorozatban jelentek meg. Elsősorban azért nem vesszük sorba, mert a tanulmányok a neveléstörténész számára csak nehezen értelmezhetők. A helyi neveléstörténettel, helyi iskolatörténettel foglalkozó kutató számára természetesen adódik, hogy minden más helytörténeti munkához hasonlóan a helyi elittörténeti munkákat is számba vegye és elemezze, de ennek az elemzési lehetőségnek általánosítható módszertani tanulságait nem tudjuk megragadni, hiszen esetleges, hogy a neveléstörténész által kutatott település elittörténetét megírták-e, s esetleges az is, hogy a helyi elit mennyiben származik helyből. Míg az elemi iskolák végzettjeinek sorsa leginkább a helyi társadalom történetén keresztül érthető meg, s a helyi társadalom alakulása segítségével ítélhetjük meg a helyi oktatás sikerességét, (bár a területi mobilitást itt is figyelembe kell venni) addig az oktatás magasabb fokozatainak sikeressége, társadalomalakító hatása csak az országos elitkutatások segítségével ítélhető meg.

 

Irodalomjegyzék

 

Aron, Raymond (1950). Social Structure and the Ruling Class I-II.. British Journal of Sociology, 1, 1-6; 126-143.

Bánlaky Pál -Kérész Gyuláné-Solymosi Zsuzsa (1981): Orvosok Magyarországon  Akadémiai Kiadó, 

Bíró Judit - Székelyi Mária (1996)  A tudomány újjáépítése, 1945-1950 Szociológiai szemle, . 3-4. sz. 81. old.

Bíró Judit (1990): Magántanárok a pesti tudományegyetemen, 1848-1952 Bp ELTE 1990

Biró Zsuzsanna Hanna – Nagy Péter Tibor (2012) : Bölcsészek és tanárok a 19-20. Században; Wesley János Lelkészképző Főiskola Theológus és Lelkész Szak Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont Budapest, 2012 Szociológiai dolgozatok A Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont sorozata Sorozatszerkesztő: Nagy Péter Tibor 3. kötet.; http://mek.oszk.hu/10900/10993/index.phtml

Biró Zsuzsanna Hanna - Nagy Péter Tibor (2012): Bölcsészek szakválasztása és tanárrá válása : a vallás és az etnikai hovatartozás szerepe a két világháború közötti Magyarországon Educatio 21. 2.  - 190-212. p. ;

Biró Zsuzsanna Hanna (2009) A magyar neveléstudományi kommunikáció jellemzői (1997-2006), Összehasonlító tudományszociológiai elemzés, avagy kísérlet egy nemzetközi kutatás adaptációjára Magyar pedagógia,  (109. évf.) 1. sz. 49-76. old.

Biró Zsuzsanna Hanna- Nagy Péter Tibor (2007):  Nemi esélyek és nemi döntések a két világháború közötti bölcsészkarokon   - In: Educatio, 2007. (16. évf.), 4. sz., p.

Biró Zsuzsanna Hanna: (2012)  Német szakos bölcsészek és középiskolai némettanárok Magyarországon (1895-1945) – kollektív életútelemzés. Budapest 2012, ELTE PPK, kézirat

Bódy Zsombor - Ferdinandy Katalin (1995) Az elitről és az elit kutatásának kérdéseiről a magyar társadalomtörténetben : interjú Karády Viktorral Sic itur ad astra,  (9. évf.) 1-2. sz. 130-143. old.

Bottomore, Tom (1993) Élites and Society. 2nd. ed. London: Routledge

Bourdieu, Pierre (2005): A tudomány tudománya és a reflexivitás : A College de France 2000-2001. évi előadás-sorozata / Pierre Bourdieu ; [szerk. és a szöveget gond. Lenkei Júlia] ; [ford. Házas Nikoletta, Simon Vanda] Budapest : Gondolat,

Bourdieu, Pierre (1988): Homo academicus.; translated by Peter Collier. Stanford University Press, .

Burawoy:. http://burawoy.berkeley.edu/Bourdieu/8.Mills.pdf

Clifford-Vaughan, Michelina (1980). Democracy, Elitism and Scientific Methods. Inquiry, 23, 3-18.

Csurgó Bernadett – Kiss László (2003): Egyházi szerepek – politikai pozíciók. A két világháború közötti református elit történetszociológiai vizsgálata. In Némedi dénes – Szabari Vera (szerk.): Kötő-jelek 2002. Budapest: ElTE TáTK szociológia doktori Iskola, 85–115.

Dahl, Robert (1961): Who Governs? Democracy and Power in an American City. New Haven, Conn.: Yale University Press

Dornhoff, G. William- Dye, Thomas R.  (1987): Introduction. In: G. William Domhoff-Thomas R. Dye (eds.) Power Elites and Organizations. Newbury Park: Sage

Dronkers, J., Schijf, H., Wolput, B. van and Rupp, J. (1996) “A University Degree as Gateway to the Dutch Political and Administrative Elites from 1815 to 1960”, The Netherlands’ Journal of Social Sciences 32: 81–9.

Fekete Szabolcs (2012): A pécsi egyetem bölcsészdiplomásainak rekrutációja, 1921-1940. Budapest : Wesley János Lelkészképző Főiskola, Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont,  (Szociológiai dolgozatok, 2. kötet.)

Fekete Szabolcs (2005): Pécsi joghallgatók az 1930-as évek elején  Educatio, 14. évf. 2. sz. /  

Field, G. Lowel- Higley, John (1980). Elitism. London: Routledge & Kegan Paul

Forrai Judit (2007) : Central European Medical Doctors at the turn of the Century 1890-1910. I. Database for Hungary, Haifa, 280 p.

Gazsó Ferenc interjú Educatio 2001.1.sz 125 p.,

Gergely Jenõ (1992): A katolikus egyházi elit Magyarországon, 1919-1945, ELTE, Dabas-Jegyzet Kft., Budapest.

Gergely Jenő (2007): Az egyházi elit, 1919-1944 Rubicon,  (18. évf.) 4-5. sz. 32-39. old.

Giddens, A. (1974). Preface. In: A. Giddens-P. Stanworth (eds.) Elites and Power in British Society. London: Cambridge University Press

Golnhofer Erzsébet - Szabolcs Éva (1999) A gyermekkor kutatása új megközelítésben  Műhely : kulturális folyóirat, . (22. évf.) 5-6. sz. 175-178. old.

Hadas Miklós (2000): Diszpozíciók és társadalmi reprodukció. Adalékok a Ludovika Akadémia történetszociológiai vizsgálatához. In: Spéder Zsolt és Elekes Zsuzsa (szerk.): Törések és kötések a magyar társadalomban, Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság-Századvég Kiadó, Budapest, 349-367.

Hajdu Tibor (1996): Nemesi tisztikarból polgári tisztikar, Történelmi szemle. 38/4. , 341-368.

Hajdu Tibor (1997): A közös hadsereg magyarországi tisztjeinek nemzeti, vallási, szülõhely szerinti megoszlása a dualizmus korában, Századok. 131/6., 1223-1264.

Hanák Péter (1971): A dualizmus korának történelmi problémái. Bp.1971

Hanák Péter (1978) A tisztviselő és értelmiségi réteg. In: Magyarország története 1890-1918. 452-457. Bp. .

Hartmann, Michael (2006) : The sociology of elites: New York : Routledge,

Higley, John-G. Lowel Field-Knut Graholt (1976). EIite Structure and Ideology. New York: Columbia University Press

Hillerné Farkas Julianna (1999): Az elitképzés Magyarországon a XX. század elsõ felében. Az Eötvös Collegium. 1895-1950, Alma mater 3, 45-50.

Horváth Márton (szerk) A magyar Nevelés története, I köt tankönyvkiadó 1988, II. köt Felsőoktatási Koordin. Iroda, 1993

Hrubos Ildikó (2002) : Az oktatást kutató diplomás Educatio, . (11. évf.) 2. sz. 253-266. old. )

Huszár Tibor (1978) ( szerk) Értelmiségiek, diplomások, szellemi munkások,  Kossuth , Bp, 

Huszár Tibor (1993): Tagválasztás az Akadémián és a tudás-elit. 1920-1943, Valóság 36/2., 20-38.

Huszár Tibor (1995) : A hatalom rejtett dimenziói Magyar Tudományos Tanács, 1948-1949 Budapest : Akad. K., 1995 Budapest

Ilonszki Gabriella (2009)  Képviselők és Képviselet Magyarországon - A 19. és a 20. században, Budapest : Akad. K.

Ilonszki Gabriella (2005) Képviselők Magyarországon I. (szerkesztő) Budapest: Új Mandátum Kiadó,. 237 old.

Ilonszki Gabriella: (2011) Szakértők és pártemberek : kormányzati elit Magyarországon, 1848-2010 / Budapest : Akad. K., .

Illyefalvi I Lajos (1935): A főváros polgári népességének szociális és gazdasági viszoyai, Budapest  1057-1092.p

Karády Viktor – Nagy Péter Tibor (2004):  Educational Inequalities and Denominations. Database for Western Slovakia, 1910, Wesley János Lelkészképzõ Fõiskola, Budapest.

Karády Viktor – Nastase, Lucian (2004): The University of Kolozsvár/Cluj and the Students of the Medical Faculty (1872-1918), Cluj, Ethnocultural Diversity Resource Center, Budapest-New York, Central European University Press, 392 oldal 

Karády Viktor (2008)  Multikulturális szakértelmiség a dualista korban ? - I. Felekezet és etnikum a Kolozsvári Egyetem medikusainak rekrutációs jellemzői között (1872-1918) », , Új Pedagógiai Szemle (Budapest), 4 sz, 72-97

Karády Viktor (2007): “Jews in the Hungarian Legal Profession and Among Law Students from the Emancipation till the Shoah”, in Iskolakultúra 1 sz., 37-47. (Online edition: http://www.vega2000.eu/iskolakultura/index.php?option),

Karády Viktor (2007): A bölcsészkarok oktatói és az egyetemi piac szerkezete a dualista korban (1867-1918), Educatio, , 16/3, (Ősz), 393-417.

Karády Viktor (2002) : A kolozsvári egyetem medikusai a magyar orvosi piacon (1872-1918) », , Educatio, 2 sz 237-252. ;

Karády Viktor (2000) : Zsidó orvostanhallgatók a kolozsvári magyar egyetemen (1872-1918) ”, /, Múlt és jövő, 1, 2000, 112-121. ; 

Karády Viktor-Valter Csilla (1990) :Egy országos vonzáskörû szegedi fôiskola, a polgári iskolai tanárképzô diplomásai (1928-1950), , Móra Ferenc Múzeum, 123 pages.

Kovách Imre (Szerk.) (2012)  Elitek a válság korában - Magyarországi elitek, kissebségi magyar elitek

Kovács I Gábor: (2010) A magyarországi polgári korszakbeli országos elitek empirukus kutatásának historikumához . In: A cselekvő Értelmiségi, Argumentum Elte TÁTK, Bp 2010, szerk Kiss László

Kovács I. Gábor - Kende Gábor (2001): A tudáselit középiskolái. A két világháború közötti tudáselit középszintû iskoláztatása, Korall. 3-4., 170-187.

Kovács I. Gábor – Kende Gábor (2006): Egyetemi tanárok rekrutációja a két világháború közötti Magyarországon. In Kövér György (szerk.): Zsombékok. Középosztályok és iskoláztatás Magyarországon a 19. század elejétől a 20. század közepéig.Budapest: századvég Kiadó,  417–506.

Kovács I. Gábor (1990): Elit-bibliográfia, ELTE, Budapest.

Kovács I. Gábor (2012): Diszkrimináció emancipáció - asszimiláció diszkrimináció : zsidó és zsidó származású egyetemi tanárok / szerk. ; összeáll. Kovács I. Gábor, Kiss Zsuzsanna, Takács Árpád.Bp 2012

Kovács I. Gábor (2011): Elitek és iskolák, felekezetek és etnikumok : társadalom- és kultúratörténeti tanulmányok / Budapest : L'Harmattan, 2011 447 p.

Kozma és Ferge interjú Educatio, 2001. (10. évf.) 4. sz. 697-704. old.

Kozma Tamás (2002): Homo academicus : in memoriam Pierre Bourdieu : (1930-2002) . - In: Educatio,  (11. évf.), 2. sz., 313-316. p.

Kristóf Luca (2011): A magyar elit iskolázottsága Educatio, . 3. sz. 442-446. old.

Lengyel György (1982): Gazdasági elit. Budapest: MTA szociológiai Kutatóintézet.

Lengyel György (1986): A magyar gazdasági elit rekrutációja és képzettsége a XIX. század-ban és a XX. század első felében. Medvetánc , 6., 2–3: 235–257

Lengyel György (1995): A gazdasági elit szegregációja és lakásviszonyai (1920-1940), Budapesti negyed 8, 127-136.

Lengyel György (1989) A két világháború közötti magyar gazdasági elit összetételének egyes kérdéseiről  Társadalomkutatás : a Magyar Tudományos Akadémia Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának folyóirata, 1989. (7. köt.) 1. sz. 97-105. old.

Magyarország története 7/2 kötet, Budapest, 1979 szerk Hanák Péter

Marger, Martin N. (1981). Elites and Masses: An Introduction to Political Sociology. New York: Van Nostrand

Mazsu János (2013): Tanulmányok a magyar értelmiség társadalomtörténetéhez  Gondolat Könyvkiadó, Budapest

Mills, C. Wright (1963). The American Business Elite: A Collective Portrait. In: C. Wright Mills: Power, Politics and People. New York: Oxford University Press, 170-178.

Müller Rolf (1996): Konferencia az elitrõl, Századok. 130/5., 1307-1314.

Nagy Péter Tibor (2007-2008):  „Élites canonisées au XIXème et XXème siècles ou comment construire une base de données relative aux élites ?” in Temps, espaces, langages. La Hongrie à la croisée des disciplines. Cahiers d’études hongroises 14-2, 2007-2008, tome II, Paris, L’Harmattan, pp. 113-131

Nagy Péter Tibor (2011) : A numerus clausus és a bölcsészdiplomások. In: Jogfosztás – 90 éve.Szerkesztette Molnár Judit, Nonprofit Társadalomkutató Egyesület, Budapest,  196-214.p. ;

Nagy Péter Tibor (2007): Ekvivalencia-történeti mozzanatok . - In: Educatio, 2007. (16. évf.), 2. sz., 243-255. p

Nagy Péter Tibor (2001): Modern (szekuláris) értékek egy tradicionális társadalomban. In: Educatio,  3. sz. 434-448. p.

Nagy Péter Tibor (2007): Társadalmilag kanonizált elitek a 19-20. században . - In: Iskolakultúra,   (17. évf.), 8-10. sz., 12-22. p.

Nagy Péter Tibor (2008): The problem of the Confessional Recruitment of the Students at the Faculties of the Humanities and Science of the Transylvanian University. In: Historical Social Research Vol 33.  2 No. 12

Nagy Péter Tibor (1999): Vallásos nevelés 1949 előtt. In: Magyar Pedagógia, . 4. sz. 389-412. p.

Nagy Péter Tibor (2006):A kolozsvári bölcsészkar és természettudományi kar hallgatóságának felekezeti rekrutációja (1872–1918) . - In: Magyar pedagógia, (106. évf.), 1. sz., 5-28. p.

Nagy Péter Tibor (2009) :Történészdiplomások a két világháború között - In: Magyar Tudomány,   (170. évf.), 2. sz., 143-152. p.

Németh András (2005): A magyar neveléstudomány tudománytörténete Gondolat Kiadó, Budapest 2005, 383 p.

Németh András (2002) : A magyar neveléstudomány fejlődéstörténete. Osiris, Budapest, 2002.

Németh András, Biró Zsuzsanna Hanna (szerk.) (2009) : A magyar neveléstudomány a XX. század második felében. Budapest: Gondolat Kiadó, 2009. 265 p. (Neveléstudomány-történeti Tanulmányok; 9.)

Pareto, Wilfredo (1972). A kormányzó elit. In.: Huszár Tibor-Somlai Péter (szerk.)  A polgári szociológia története 1917-ig/4. Budapest: Tankönyvkiadó, 278-283.

Pukánszky Béla: http://www.staff.u-szeged.hu/ ~comenius/eloadasok/JGYPK_ Gyermekkortortenet/ Tank%F6nyv/1_A%20gyermekkort%F6rt%E9net%20tudom%E1nyt%F6rt%E9nete.pdf,

S. Nagy Katalin (2001): Önarcképek. A mûvész szerepváltozásai, Corvina, Budapest.

Scott, John (ed) (1990): The Sociology of elites  Aldershot, Hants, .

Simon, David R.(2006): Elite deviance : 8th ed.  Boston : Pearson/Allyn & Bacon,

Szabó A. Ferenc (2002) A második világháborús katonai elit adattára (Szakály Sándor: A magyar katonai felső vezetés 1938-1945.)  Magyar napló, (14. évf.) 5. sz. 56-58. old.

Szakály Sándor (1998): A Magyar Királyi Honvédség fõparancsnokai (1921-1945), Új honvédségi szemle 52/1., 1-22.

Szakály Sándor (2009) A katonai elit Magyarországon 1919-1945 között Korunk, (20. évf.) 3. sz. 63-70. old.

Szakály Sándor (2000): A magyar tábori csendőrség története 1938-1945, Ister, Budapest

Szelényi Iván - Szelényi Szonja (1996): Elitcirkuláció vagy elitreprodukció, Társadalmi riport, 475-500.

Szögi László sorozata:   1. Szögi László : Magyarországi diákok a Habsburg Birodalom egyetemein I. 1790-1850. Budapest-Szeged, 1994. 391 p. ;2. Kiss József Mihály : Magyarországi diákok a Bécsi Egyetemen 1715-1789. Budapest, 2000. 143 p.; 3. Szögi László : Magyarországi diákok svájci és hollandiai egyetemeken 1789-1919. Budapest, 2000. 208 p. ; 4. Mészáros Andor : Magyarországi diákok prágai egyetemeken 1850-1918. Budapest, 2001. 181 p. ; 5. Szögi László : Magyarországi diákok németországi egyetemeken és főiskolákon 1789-1919. Budapest, 2001. 861 p. ; 6. Hegyi Ádám : Magyarországi diákok svájci egyetemeken és akadémiákon 1526-1788. (1798). Budapest, 2003. 123 p.; 7. Szögi László - Kiss József Mihály : Magyarországi diákok bécsi egyetemeken és főiskolákon 1849-1867. Budapest, 2003. 502 p.; 8. Fazekas István : A Bécsi Pazmaneum magyarországi hallgatói. 1623-1918 (1951). Budapest, 2003. 555 p.; 9. Szögi László : Magyarországi diákok lengyelországi és baltikumi egyetemeken és akadémiákon 1526-1788. Budapest, 2003. ;10. Patyi Gábor : Magyarországi diákok bécsi egyetemeken és főiskolákon 1890-1918. Budapest, 2004. 529 p.; 11. Tar Attila : Magyarországi diákok németországi egyetemeken és főiskolákon 1694-1789. Budapest, 2004. 418 p.; 12. Varga Júlia : Magyarországi diákok a Habsburg Birodalom kisebb egyetemein és akadémiáin 1560-1789. Bp., 2004. 392 p.; 13. Kissné Bognár Krisztina : Magyarországi diákok a bécsi tanintézetekben 1526-1789. Budapest, 2004. 552 p. 14. Gömöri György : Magyarországi diákok angol és skót egyetemeken 1526-1789. Budapest, 2005. 116 p. ; 15. Bozzay Réka – Ladányi Sándor : Magyarországi diákok holland egyetemeken 1595-1918. Budapest, 2007. 329 p.; 16. Szlavikovszky Beáta : Magyarországi diákok itáliai egyetemeken I. rész 1526-1918. Budapest, 2007. 190 p.; 17. Szögi László : Magyarországi diákok németországi egyetemeken és akadémiákon 1526-1700. Budapest, 2011. 486 p.; 18. Robert Offner - Hansgeorg Von Killyen : A bécsi orvos-sebészeti József-Akadémia (Josephinum) magyarországi növendékei 1775-1874. Budapest, 2012. 138. p.;

Szögi László: A külföldi magyar egyetemjárás a kezdetektől a kiegyezésig Educatio, 2005. (14. évf.) 2. sz. 244-266. old.

Takács Károly (1998): Az elit szociológiai fogalmáról, Szociológiai szemle 1, 139-148.

Treiman, Donald J. (1977) Occupational Prestige in Comparative Perspective. New York: Academic Press.



[1] A szerző köszönetet kíván mondani Biró Zsuzsanna Hanna, Csákó Mihály és Karády Viktor segítő megjegyzéseiért. A tanulmány mögött álló kutatásokat az ERC Elites08 ill. Interco-SSH európai kutatások támogatták.

[2] Ez a nyilván kevéssé objektiválható tétel a ’20-as, ’30-as években született neveléstudósokkal a ’80-as évektől napjainkig folytatott nagyszámú beszélgetésből szűrődött le a szerző számára. Lásd még a Gazsó-interjút az Educatio 2001/1. számában, a Kozma- és Ferge-interjút az Educatio 2001/4. számában.

[3] Az MSZMP KB saját szervezeti egységeként működő, de a kortársak által teljes mértékben akadémiai jellegűnek tekintett kutatóhely. Lásd Társadalomtudományi közlemények bibliográfiáját http://database.fszek.hu:2009/szocopt/szoc0402.htm?v=szoc&a=start&a1=

[4] Az ezredforduló után ez alakult Felsőoktatáskutató Intézetté, melynek munkatársai a megszüntetés után részben a felsőoktatásban folytatták munkájukat, részben az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet egyik kutatócsoportjában.

[5] Példának okáért az említett 80-as évek eleji kutatócsoport tagjainak 90%-a (!) neveléstudományi egyetemi tanár lett 2013-ra.

[6] A bölcsészettudományok közül tudomásom szerint egyedül a neveléstudományban történt meg, hogy a KSH minősítettekről szóló kutatásának mintájára a szaktudomány minősítettjeiről is kutatás készült (Hrubos:2002), illetve, hogy a folyóirattermés jó részéről – egy francia-német tudományszociológiai kutatás módszereihez is igazodó – empirikus objektiváció van (Biró: 2009)

[7] Németh 2005, Németh 2002. Németh-Biró 2009

[8] Az ugyanezekben az években készülő sokkötetes „Magyarország története” ill. „Magyarország művészettörténete” mintájára megindultak a „Magyar neveléstörténet” munkálatai is. Más kérdés, hogy az 1849-ig tartó első kötet még az eredeti tervek szerint jelent meg, a második 1918-ig tartó kötet már nem került könyvesbolti forgalomba (Horváth Márton (szerk.): A magyar nevelés története, I. Tankönyvkiadó 1988, II. Felsőoktatási Koordin. Iroda, 1993); a harmadik (1918-1945-ös) kötet a rendszerváltásból következő megváltozó szellemi horizontra tekintettel a fejezetszerzők (Simon Gyula és Szabolcs Ottó) kifejezett kívánságára kéziratban maradt (a szerző birtokában); a negyedik kötet pedig (hasonlóan a Magyarország története 9. kötetéhez, ami szintén az 1945 utáni évtizedekre koncentrált volna) tudomásom szerint nem készült el.

[10] Lásd ELTE Társadalomtudományi kar egykori oktatásszociológiai szakirány irodalomjegyzékeit

[11] Sajnos csak saját tanulmányomra tudok hivatkozni (Nagy:2001, Nagy:1999)

[12] Hartmann: 2006

[13] Mazsu, 2013

[14] Kovács I. Gábor: 2010

[15] Hartmann: 2006

[16] A „véletlen” elitkiválasztó funkció akkor érvényesül, amikor a társadalmi munkamegosztás egyik középszintű funkciójába korábban bekerült személy a funkció súlyának – a konkrét személytől független, külső okból bekövetkező – megváltozása révén válik elittaggá.

[17]  Lásd pl Burawoyt. http://burawoy.berkeley.edu/Bourdieu/8.Mills.pdf

[18] A tíz évenként tartott magyar népszámlálások a következő évtizedben külön kötetekben jelentek meg, 1900 után a Magyar Statisztikai Közlemények könyvsorozatba integrálva. Kivétel az 1941-es népszámlálás melynek a tényleges anyaga sosem jelent meg, viszont az 1970-es években megjelent a jelenlegi – és 1930-as - országterületre redukált-átszámított anyaga.

[19] Igaz, egy csoportban kezelve őket a prostituáltakkal, de minthogy sem nő-tudósok sem – legalábbis nyilvántartott – férfi-prostituáltak nem voltak,  a nemi bontás segítségével megfelelő adatokat nyerhettek.

[20] Csík vármegye egyetlen főállású kisdedóvónőjéről például megtudjuk, hogy 20 és 29 év közötti, hajadon, házbirtok nélküli, földbirtok nélküli, római katolikus és magyar anyanyelvű.

[21] Pancsova város 21 állami elemi iskolai tanítójából 9 szerb, 8 magyar, 4 pedig német anyanyelvű volt, míg ugyanez az arány más fenntartású elemi iskoláknál már másképpen alakult.

[22] Sajnos a népszámlálások 8 osztályos középiskolai végzettség címen összevonják a tanítóképzőt és a felsőkereskedelmi iskolát végzetteket, a gimnáziumot és reáliskolát végzetteket. Ez alól kiemelkedően fontos kivétel az 1935-ös – csak Budapestre kiterjedő – felmérés, melynek rétegadatai a Budapesti Statisztikai Évkönyvben láttak napvilágot

[23] Megtudhatjuk például, hogy Sopron megye állami tisztviselőinek 1920-ban csak 7% a felsőfokú végzettségű, s 57 % középfokú végzettségű – az állami tisztviselőnők között viszont nincs felsőfokú végzettségű, s csak 25% érettségizett. A megyei tisztviselőknek viszont 43%a felsőfokú végzettségű és további 28%a érettségizett. A községi jegyzők között viszont nincs felsőfokú végzettségű, s 81%-a végzett középiskolát stb.

[24] Magyar Statisztikai Közlemények kötetei

[25] – ma már teljes egészében elektronikusan is olvasható  http://www.ksh.hu/statszemle_archive/

[26] Statisztikai közlemények c. sorozat

[27] Megtudván például, hogy az Iparművészeti Iskola és a Nemzeti Zenede elvégzése egymáshoz képest hogyan érinti a magántisztviselőként elhelyezkedettek házasodási esélyeit.

[28] Például egy hatkötetesre tervezett kiadványsorozatban: Karády-Nagy: Educational inequalities and denominations. 1910 melynek Dunántúlra és Budapestre,  Nyugat felvidékre, Kelet Felvidékre, Erdélyre vonatkozó kötetei jelentek meg.

[29] A megyék és a törvényhatósági jogú városok összes száma 1910-ben, ez tehát egy olyan területsoros adatbázis

[30] Könyvként is megjelent.

[31] Magyarország:7/2 :1314.p. , (Hanák:1971) 1

[32] Bánlaky-Kérész-Solymosi orvosvizsgálata 1973, Vegyészmérnöki vizsgálat 1978, Solymosi és Székelyi mérnökvizsgálata, Hrubos közgazdászvizsgálata, Ferge pedagóguvizsgálata

[33] Illyefalvi:1935:1057-1092.p

[34] Szögi László sorozata: 1. Szögi:1994; 2. Kiss:2000; 3. Szögi:2000; 4. Mészáros:2001; 5. Szögi:2001; 6. Hegyi:2003; 7. Szögi-Kiss:2003; 8. Fazekas:2003; 9. Szögi:2003; 10. Patyi:2004; 11. Tar:2004; 12. Varga:2004; 13. Kissné:2004; 14. Gömöri:2005; 15. Bozzay–Ladányi:2007; 16. Szlavikovszky:2007; 17. Szögi:2011; 18. Offner-Killyen:2012

[35] Szögi vizsgálata azokra az emberekre terjedt ki, akik az 1918 előtti Magyarországon születtek. A gyűjtőkör tehát – függetlenül Erdély, ill. a határőrvidékek változó közjogi státuszától állandó: az első világháború előtti teljes országterületre kiterjed. Az e területeken született bármely nemzetiségű,sőt bármely állampolgárságú személyek a gyűjtőkörbe tartoztak. 

[36] Szögi László: A külföldi magyar egyetemjárás a kezdetektől a kiegyezésig Educatio, 2005. (14. évf.) 2. sz. 244-266. old.

[37] Részben még elektronikusan is, az Egyetemi Könyvtár honlapján

[38] http://elites08.uni.hu

[39] Egy korábbi OTKA kutatásom melléktermékenként elkészült az a több mint 13000 soros adatbázis, amely a történelmi Magyarország településeit ilyen szempontból jellemzi.

 

[40] Karády 2000, Karády: 2002, Karády-Nastase 2004, Karády: 2008,

[41] Forrai:2007

[42] Karády:2007, Fekete: 2005

[43] Karády – Valter:1990

[44] Biró-Nagy: Bölcsészek 2012

[45] Fekete:2012

[46] Biró Zsuzsanna Hanna: Német szakos bölcsészek és középiskolai némettanárok Magyarországon (1895-1945) – kollektív életútelemzés.Budapest 2012, ELTE PPK, kézirat

[47] Lásd még … Biró - Nagy Educatio 2012., Nagy: 2011, Nagy: 2009 , Nagy: 2008, Biró-Nagy 2007, Nagy: 2006.

[48] Huszár 1993, Kovács: 2012 Biró: 1990,

[49] Gergely:1992, Szakály:1998, Gergely:2007, Szakály:2009

[50] Hajdu:1996, Hajdu:1997, Szakály:2000, Szabó:2002, Stark:2008 

[51] Lengyel: 1995, Lengyel: 1989

[52] Sipos-Stier-Vida: 1967, Ilonszki

[53] Az adatfelvétel ugyanis számos itt fel nem sorolt alcsoportra nézve is előrehaladt, személyes tudomásom van róla, hogy az 1980-as években a végül feldolgozott elitrészlegek adatlapjaihoz hasonló adatlapok kitöltése kezdődött a protestáns egyházi elitekkel, illetve a tanár- és tanítóegyesületi vezetőkkel kapcsolatosan. 

[54] Kristóf 2011, Kovách: 2012

[55] Csákó (szerk) Elit, Educatio 1995.4.sz.

[56] Nyilvánvalóan más eredményt kapunk, ha a 100 legfontosabb papot a 100 legfontosabb katonával hasonlítjuk össze, mintha a papok felső 1 %-át a katonák felső 1%-ával stb. Ráadásul döntésünk, hogy a szféraelitek mekkorák legyenek, szükségképpen szubjektív.

[57] A kutatás eredetileg a Pallas Lexikon, a Révai Nagylexikon és a Magyar Életrajzi Lexikon 1750 után született személyeit vette számba. A kutatás később kiegészült a rendszerváltás utáni idők reputációs itéletét hordozó  Magyar Nagylexikon adataival. A húszas-harmincas években megjelent Révai pótkötetek kontrolljaként jelenleg vizsgáljuk az Új Idők Lexikonát. Az ötvenes évek reputációs felfogását az Új Magyar Lexikonnal tükröztetjük

[58] Karády: 2007, Nagy: 2007, Nagy: 2009,