Egyetemi-főiskolai oktatóként egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy az elektronikusan elérhető tudományos szövegek szinte kiszorítják a csak papíralapon elérhetőket. Diákjaink - jobb esetben – a digitálisan elérhető folyóiratokból, rosszabb esetben nem szerkesztett és nem ellenőrzött szövegekből – ami a keresőprogram éppen kidob – tájékozódnak. Ugyanakkor egyre több tanulmány, sőt könyv kerül fel az egyre javuló szkennelési technikának, illetve a rendkívül olcsó vagy ingyenes tárhelyeknek köszönhetően a világhálóra.

 

Ezekre az oktatásszociológiában használható full textekre kellene egymás – és hallgatóink - figyelmét felhivnunk, erre való honlapunknak ez a része.

 

Kérjük a kollégákat, hogy az alábbi linkre való kattintás után

 

- nézzék át, hogy mások már mit ajánlottak

- majd kattintsanak a "Hozzászólás beírása a vendégkönyvbe" feliratra

- az egyes mezőbe a link felfedezőjének, ajánlójának nevét (tehát a saját nevüket) irják

- A második mezőbe a szöveg szerzőjének nevét, a

- A harmadik mezőbe a szöveg címét, a

- Legalsó mezőbe pedig magát a linket ahol a szöveg elérhető

 

Utána az "egyedi beírás" gombbal rögzítsék az ajánlatot

 

A linkgyűjtemény

 

Ha a kattintással nem nyílt meg, másolja be böngészőjébe ezt a sort:

 

http://vendegkonyv.uni.hu/public/vendegkonyv.php?referer=oktatas.uni.hu