Videobook

Magyar Tudomány Ünnepe, 2021:

„Tudomány – iránytű az élhető jövőhöz”

 

„…a Wesley-n úgy látjuk, s reméljük, nem vagyunk ezzel egyedül, hogy globálisan és lokálisan egyaránt csak olyan jövő élhető (pontosabban: csak olyan jövőért érdemes tenni, másmilyet legfeljebb elviselni lehet), amelyben a legalapvetőbb emberi jogok, közöttük ennek legősebbike: a lelkiismereti és vallásszabadság érvényesülnek; amelyben senki emberi méltóságát nem veszélyezteti szociális helyzete; amelyben ügyeinket olyan liberális jogállam intézi, ahol a polgárok szabadon választhatnak lakhelyet, hivatást, életformát és nemi identitást, s amelyben növekszik, de legalábbis sosem csökken annak lehetősége, hogy az emberek megfelelő oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz, tiszta vízhez és levegőhöz jussanak. Az általunk művelt tudomány – legyen az alkalmazott vagy felfedező jellegű, válassza kutatási területéül a múlt vagy a jelen világát, a természetet vagy a társadalmat – ilyen jövőért szeretne tenni.” Nagy Péter Tibor, WJLF Tudományos Tanácsának elnöke

Wesley tudományos körkép

Szokásunk, hogy őszönként Wesley tudományos körkép címmel rendezvényt tartunk, azzal a céllal, hogy a WJLF tudományok iránt érdeklődő polgárai – és a Wesley „körül” lévő tudós emberek - megmutathassák egymásnak és a nagyvilágnak, mivel foglalkoznak éppen. NINCS szakos kötöttség, bármely tudományág köréből lehet előadni, s tudatosan keverjük a különböző tudományágakhoz tartozó előadásokat is.

A fő cél az új előadás, de örülünk olyan előadásnak is, ami - más közegben - már elhangzott, de nem látható az interneten. Különösen fontosnak tartjuk, hogy tavaly nem szereplő kollégák megtiszteljenek minket, s azt is, hogy ha valakivel jelentős nyilvános tudományos esemény történt, pl doktorált, habilitált, akadémiai albizottságba beválasztatva székfoglalót tartott, jelentős konferencián plenáris előadásra kéretett fel stb - ezen alkalmakon elhangzott (de interneten fenn nem lévő) előadását velünk is ossza meg.

 

A konferencia ONLINE. Aki nem ismeri a google meet platformot, olvassa ezt el: http://oktatas.uni.hu/meets.htm  

 

A konferencia kétnapos - a lejjebb látható nov 14 - i és nov 15-i program színben is elválik.

A konferencia iránt érdeklődőket kérjük, hogy a konferencia napjain öt perccel a programban szereplő kezdőidőpont előtt, de ne korábban kattintsanak ide:

 

http://oktatas.uni.hu/20211114_belepokod.htm

 

http://oktatas.uni.hu/20211115_belepokod.htm

 

Nagy Péter Tibor

egyetemi tanár, az MTA doktora

WJLF Tudományos Tanács

elnöke

 

A rendezvény a Magyar Tudomány Ünnepe sorozat része: https://mta.hu/tudomanyunnep/kiemelt-partnerek-programjai-a-2021-es-magyar-tudomany-unnepen-111688

 

A konferenciáról videofelvétel készül, mely vágatlanul a netre kerül!

Korábbi rendezvényeinkről:

https://archive.org/download/Conferences_SHS_2010s/Szabad_gondolat_2021.pdf

 

PROGRAM

November 14 vasárnap

13

.

30

.

Iványi Gábor

Rektori megnyitó

 

 

 

 

1.      szekció

 

 

 

Elnököl Nagy Péter Tibor

13

.

40

.

Forrai Judit

/

WJLF oktató

/

Pandemiák társadalmi beágyazottsága a történelem során – néhány szempont alapján

14

.

20

.

Bognár László

/

WJLF oktató

/

Közelítések Dziga Vertov Ember felvevőgéppel című filmjéhez

15

.

00

.

Bozzay Cecília

/

volt WJLF hallgató

/

Esetleírás. Egy tanító (segítőhivatású szakember) szorongásainak, feszültségeinek oldása, kiégésük megakadályozása mentálhigiénés szemléletű művészetterápiás módszerekkel.

15

.

40

.

Trencsényi László

/

WJLF oktató

/

Miért is támogatta a gyermekkultúrát a "szocialista állam"?

 

 

 

 

2.      szekció

 

 

 

Elnököl Majsai Tamás

16

.

20

.

Szegő Iván Miklós

/

WJLF kutató

/

Csikós-Nagy Béla: reformkonzervativizmustól a reformszocializmusig

17

.

00

.

Gaál-Katona Csilla

/

WJLF oktató

/

Helyreállítás, megbékélés. Resztorativ technikák alkalmazása a büntetés-végrehajtásban

17

.

40

.

Jakab Attila

/

WJLF oktató

/

Alexandriai Atanáz/Athanasziosz és az „istengyilkos zsidók”. Egy eszme keletkezésének történeti kontextusa.

18

.

20

.

Kun István

/

WJLF oktató

/

Modellek tündöklése és bukása avagy a tudomány evolúciója

19

.

00

.

 

 

 

 

 

November 15 hétfő

 

 

 

3.      szekció

 

Elnököl Hubai Péter

14

.

00

.

Eörsi László

/

WJLF kutató

/

Külpesti srácok, 1956

14

.

40

.

Kamarás István

/

WJLF kutató

/

Tarkovszkij Stalker-e és különböző világnézetű olvasói

15

.

20

.

Hufnagel Levente

/

WJLF oktató

/

Ökoteológiai metanoia és fenntartható életmód

16

.

00

.

Németh Szilvia

/

WJLF oktató

/

Kreatív oktatási megoldások a pandémia idején

 

 

 

 

4.      szekció

 

3.szekció

 

 

16

.

40

.

Nagy Péter Tibor

/

WJLF oktató

/

Illemtanárok, zenészek, kőfaragók és balettáncosok

17

.

20

.

Orovecz István

/

volt WJLF oktató

/

A pandémia lakosságvédelmi feladatai.

18

.

00

.

Czövek Tamás

/

WJLF oktató

/

Hogyan teljesíti be a Messiás az Ószövetségi próféciákat?

18

.

40

.

Vattamány Gyula

/

WJLF oktató

/

Szekuláris apokaliptika

 

 

 

 

 

 

 

 

 

19

.

20

.

Nagy Péter Tibor

Zárszó

 

 Videobook

 https://archive.org/download/Conferences_SHS_2020s/Wesley_tudomanyos_korkep_20211114%20.mkv

https://archive.org/download/Conferences_SHS_2020s/Wesley_tudomanyos_korkep_20211114%20.mp4

https://archive.org/download/Conferences_SHS_2020s/Wesley_tudomanyos_korkep_20211115.mkv

https://archive.org/download/Conferences_SHS_2020s/Wesley_tudomanyos_korkep_20211115.mp4